Harmadik - Érzések

Edward Cullen

     A TALÁLKOZÁST dermedt csönd követte. A levegő megfagyott egy hosszú pillanatra.

     Kővé vált arccal néztem az ifjú farkasra. Garett gondolatai teljesen magukba szippantottak. Az Ő szemén keresztül láttam mindent. Vagyis csak egy személyt. Alicet. Farkas szemmel és érzésekkel, a gondolataimban, elhátráltam egy lépést.

     A bevésődésről még soha nem hallottam, egész létezésemben, ezt a szót, még csak nem is ismertem. Bizonyos korlátokon belül igen. Nyelvtanilag a szó jelentése: Első látásra szerelem. De ez az embereknél van így. A farkasoknál, ez egy igen bensőséges dolog. Nem is lehet szavakban leírni, amit most Garett Black érez.

     Egy biztos. Alice lett az élet célja. Bármi lenne Ő érte, bármit megtenne, csakhogy boldognak lássa. Ez nem csupán szerelem. Ez valami több. Egy olyan dolog, amit én nem érthetek. Legalábbis még nem.

     „Ezt miért nem láttam előre? Hirtelen estem szerelembe, egy olyan emberbe, akit még csak farkasként láthatok!” – Alice kétségbeesett gondolata, beleférkőzött az elmémbe, evvel megszakítva, a Garett fejében lévő gondolatolvasást.

     „Sam, ez lehetséges?” – kérdezte gondolatban Jacob, Ő Garett bátyja volt.

     Nem érkezett válasz senkitől. Mindenki megfagyott, még gondolatban is. A helyezet eléggé furcsa volt.

     „Olyan… mint a gravitáció. Már nem a föld vonzása tart ezen a földön. Hanem Ő.” – gondolta Garett, szemei gyengéden járták végig Alicet. Ez fordítva is így volt. Nem tudtak betelni egymás látványával.

     „Olyan szép, barna szemei vannak!” – gondolta Alice, mélyen elmerengve a gondolataiba.

     „Mi történt Edward? Az, amire gondolok?” – kérdezte Carlise tőlem. Csodálkozva néztem rá. Hát persze. Carlise már hallott a bevésődésről, ez nem is meglepő. Némán bólintottam.

     Mindenki Alicet és Garettet nézte.

     „Bevésődés egy vámpírba?” – kérdezte Leah undorodva. Az egyetlen lány a csapatban.

     „Lehetetlen, elképzelhetetlen!” – gondolta Sam, az Alfa.

     „Ez új fordulatokat vesz!” – viháncolta Seth, Leah öccse, a legfiatalabb farkas.

     „Ez gáz!” – nyögte Paul, Sam jobb keze.

     Alice azon elmélkedett, vajon milyen lehet a fiú. Elképzelte, több féle képen, végül hagyta. Neki ez nem számított, csakhogy szerethesse. Ez engem rémisztett meg.

     - Bevésődés történt – közöltem a családommal, magával Alicel. – Garett Black, bevésődött Alicebe, ez pedig sok új helyzetet szült. Változásokat. Amikre még Ők sem tudják a választ.

     - Lehetetlen – ordította Jasper, támadásra készülve nézett a farkasra. – Alice az enyém, senki nem veheti el tőlem! Még te sem, bolha zsák!

     Garett ádázul felüvöltött, ez esetben ugatott.

     Berohantam az erdő sűrűjébe, majd emberi alakjában tért vissza, tekintetével gyilkolni tudott volna. Alice gondolatai egyből visszatértek a kinézetére. A srácnak, helyes arca, felfelé álló fekete haja és jól kidolgozott teste volt. Nem tűnt fiatalnak. Pedig az volt.

     Alicenek kedvére volt a fiú megjelenése. Még arra sem gondolt, mi érezhet Jasper, az előző kijelentésére sem figyelt oda, elment a füle mellett. Csakhogy Jasper érzi azt, amit Alice, egyszóval Jasper belülről haldoklik.

     „Jacob! Változz emberré és vidd el őt innen! – Sam parancsára felfigyeltem.

     „Értettem!” – mormogta Jacob vissza.

     Jacobot nem érdekelte kik veszik körül, átváltozott előttünk, ezzel megvillantva a testét. Gyorsan magára vette a nadrágot, majd az öccse elé sietett. Jacob nem volt sokkal magasabb, épphogy meglátszott, hogy megtermettebb, mint Garett. Jacob féltette az öccsét.

     - Ő az enyém! Az én lenyomatom! – összeszorított fogakkal mondta. – Velem kell lennie… Meg kell védenem!

     - Nincs veszélyben Garett! – biztosította Jacob azonnal. – Gyere velem!

     - Nem megyek sehova! – morogta Garett, és már eltervezte, hogyan férkőzik Alice közelébe, amikor felhangzott Sam morgása. Garett érezte a testében az Alfa parancsot, így hát nem tehetett mást, makacsul a fák közé vetette magát. Izzót benne a düh és a kétségbeesés.

     Jacob követte. Meg sem lepődtem, amikor Alice elsuhant mindenki mellett, hogy utánuk mehessen. Senki nem állította meg, még a farkasok sem, pedig átlépte a határt.

     Viszont én és Emmett azonnal cselekedtünk, ahogy Jasper mozdult. Erősen egymásnak ütköztünk, de ez nem tántorított el a célomtól. Jasper képes lenne megölni a farkast, ha engednénk, hogy utánuk menjen.

     „Engedjetek el Edward!” – üvöltötte gondolatban Jasper. Erősen vergődött a szorításunkban.

     Próbáltam nem Alice és Garett beszélgetésére koncentrálni, de nem ment. Akaratomon kívül hallottam mindent. A hangjuk gyengéd volt, kihallatszott mindkettejükéből a tehetetlenség, a szerelem. Az a szerelem, ami sosem teljesedhet ki.

     Jacob visszatért, kicsit kába volt a sokk hatása miatt, a gondolatai megegyeztek az én álláspontommal. Ez nem lesz így jó!

     Miután Jasper lecsillapodott egy picit, elengedtem, Emmettel egyszerre.

     - Emmett, Rosalie – kezdte Carlise, én már előre tudtam mit szeretne. – Vigyétek messze innen Jaspert, a hegyekbe, a vadászat segít az idegein.

     - Nem hagyom itt Alicet, vele kettesben – nyögte Jasper elkeseredetten. Két perc se telt el, már jelen se volt, Emmett és Rosalie azonnal utána indultak. Tudtam nem lesz baj.

     Közben Sam és még pár farkas elvonultak. Bár tudtam, hogy Leah, Seth és Embry el lettek küldve járőrözni, így csak páran fognak visszatérni emberi alakban. Paul, Jared, Quil, Sammal az élükön, visszatértek, immáron emberi alakban, hogy jobban kommunikálhassunk.

     - Ez kissé kellemetlen volt! – kezdte Sam bocsánatkérően. – Nem tudtuk, hogy mi bevésődhetünk a ti fajotok iránt.

     - Inkább furcsa, mint kellemetlen – szólt közbe Jacob, én pedig bólintottam.

     - Ez most mit jelent, valójában? – kérdezte Carlise nyugodt hangon, Esme közben mellém lépett. – Alice már nem tartozik hozzánk?

     Hangos morgás hagyta el a számat. Minden szem rám szegeződött egy pillanatra, majd mintha mi sem történt volna, tanácstalanul összenéztek.

     - Elméletileg Alice már Garetthoz tartozik, így hozzánk is – mormogta Sam. – Mint már mondtam, ilyenre még nem volt példa, nem tudhatjuk.

     - Garett, élhet a bevésődése nélkül? – kérdezte Esme, azon aggodva, milyen sorsa lesz majd Garettnek, ha Alice mellettünk marad. Mert Ő ebben reménykedett.

     - Egy órát, alig fog kibírni nélküle! – mondta Sam nyugtalanul. – Mély depresszióba esik, miután eltelik egy hét. A második hétben már az öngyilkosságot fogja fontolgatni.

     Sam ezt saját tapasztalatból mondta. Ő a második hetet követően kapta vissza a bevésődését, Emily Yangot. A Falkán belül is van egy szép szerelmi háromszög, hála a bevésődésnek. Leah gondolatban, vagy ezerszer megmutatta. Talán a Falka társai megszokták, én nem.

     - És Alice? – kérdezte Carlise azonnal, még mindig nyugalmat erősítve a hangjába.

     - Alice most már kötődik Garetthez – sóhajtottam, ezzel jelezve, hogy kiolvastam Sam gondolataiból, aki mérgesen rám nézett. – Vagyis meglehet, hogy Alice ugyanazt élné át, mint Garett.

     „Mássz ki a fejemből!” – küldte felém a gondolatot mérgesen.

     Teljesítettem a ’kérést’, inkább próbáltam a két galambocskára koncentrálni. Alice nagyon zaklatott volt, úgy gondolta ott kellene hagynia a farkasát, csakhogy nem ment. Képtelen volt rá.

     - Az lenne a legjobb, ha elszakadnánk egymástól! – nyögte Alice, a számára legfájóbb gondolatot.

     - Kinek? – kérdezte Garett élesen. – A vámpírodnak?

     - Neked!

     - Szeretlek, jobban, mint az életemet, belepusztulnék, ha nem láthatnálak többet! – Kezdtem kellemetlenül érezni magam, amiért kihallgatom a beszélgetést.

     - Ezt csak a bevésődés mondatja veled! – makacskodott Alice.

     - Nem, ezt a szívem súgja! Talán furcsa, hogy ezt tőlem hallod, de te vagy a mindenem! Bármit elkövetnék, csakhogy boldog légy! – Őszinte volt. Ezt Alice is érezte.

     „Jasper nem ezt érdemli, nem lehetek önző, még akkor sem, ha Garett létezésemben először, képes volt azt éreztetni velem, hogy ember vagyok.” – kétségbeesett gondolat volt. Szinte éreztem kedvenc húgom fájdalmát.

     - Akkor vagyok boldog, ha nem vagy a közelemben – hazudta Alice, tökéletesen tetettet nyugalommal a hangjában.

     „Kérlek, bocsáss meg! Érted teszem! Meg akarlak óvni saját magamtól!” – elgyötört gondolata képes lett volna könnyet csalni a szemembe, ha ez lehetséges lett volna.

     Ilyen hát a szerelem. Könnyebben megöl, mint bármi más. Jobban fáj, mint egy hasba szúrás. Könyörtelenebb a három napos átváltozásnál. Mégis, ennél az érzésnél nincs jobb. Azzal fáj, tudod, hogy érzed.

     Valamiért Bella arca jelent meg előttem. Érthetetlen… Megráztam a fejem, evvel elűzve a legszebb gondolatomat.

     Eközben Garett Alicehez lépett, először azt hittem megcsókolja, de nem. Végig simított az arcán, amitől kirázta a hideg. Alice csak forróságot érezett és mérhetetlen szerelmet. Garett ajka Alice homlokára tapadt.

     - Ha bármikor szükséged lenne rám, tudod, hol találsz! – suttogta Alice bőréhez simítva ajkát. Mindketten élvezték a meghitt pillanatot. – La Push, már a te otthonod is, Szerelmem.

     „Ne menj el!” – gondolta Alice. Felmérte a helyzetet és észrevette, hogy Garett búcsúzik tőle.

     Garett ellépett tőle, majd bevetette magát az erdőbe. Nem sokkal később egy kétségbeesett farkas zokogása töltötte be az éjszakát.

     Ismét Samékre kezdtem koncentrálni. Megbeszélték, hogy Carlise holnap reggel elmegy, La Pushba, farkasi engedéllyel. A zaklatott húgommal engem bíztak meg.

     Valahol, egy folyó mellett találtam rá, összekuporodva, Garett nevét suttogva. Párszor Jasper neve is elhangzott, de nem annyiszor, mint a farkas fiúé. A karjaim közt vittem haza, majd egész éjszaka vele maradtam. Életemben először, könyörögtem az istenhez, hogy segítsen rajta. Nem hallgatott meg. Alice egészen reggelig meg se szólalt, még Garett nevét se suttogta tovább.

|Másnap reggel|

     - Carlise, vidd magaddal! – kértem nevelő apám, aki haza jövetelünk óta, nyugtalanul ült a dolgozó szobájában.

     - Erre már én is gondoltam – sóhajtotta halkan. – Samnek igaza volt. A dolog kölcsönös. Alice se képes tovább Garett nélkül élni.

     - Nem is gondoltam volna, hogy a farkasok…

     - Képesek első látásra szerelembe esni? Bevésődni valaki iránt? – kérdezte halkan. Némán bólintotta, majd vártam a magyarázatot. – Eddig azt hittem, a fajfenntartás a lényeg. De Alice képtelen teherbe esni, legalábbis, én így tudom.

     - Ez csak egy feltételezés – mormogtam köze. – Jacob és Sam gondolatai elárultak, majdnem mindent. Meglepődtek, igen. De a fajfenntartás, csupán a La Pushi vének feltételezése volt. Nem tudják Ők sem pontosan, miért létezik közöttük a bevésődés.

     Carlise felsóhajtott.

     - Meglehet, hogy ma reggel, végre mindent megtudhatok a bevésődésről – mondta Carlise. A hangja sem volt már nyugodt.

     - Megyek, szólók Alicenek, hogy kapja össze magát! – válaszoltam végül, pár perc hallgatás után. Elsuhantam Alice szobájához.

     Úgy ült az ágya sarkába, ahogy nem rég hagytam. Szemei szomorúságot sugalltak, a kezei remegtek, az arca fájdalmában, teljesen eltorzult. Leültem mellé – oda, ahol egész éjjel ültem.

     - Nem megyek sehova – nyögte halkan.

     - De jobban leszel egyből – biztatóan megszorítottam a kezét. Halványan rá mosolyogtam, de semmit sem használt. Hol van az én élet vidám, mindig mosolygós húgom?

     - Garett viszont nem, Jasper sem!

     - Honnan veszed, hogy Garett nem lenne jobban, ha újra láthatna? – kérdeztem értetlenül. Jasperről tudtam, hogy neki tényleg nem esne jól.

     - Remény ébredne benne, olyan remény, ami már akkor meghalt, amikor egymás szemébe néztünk! – sóhajtotta alig halhatóan.

     - Van valami, amit tudnod kell! – Elmeséltem neki, amit Sam tegnap mondott, hogy talán a harmadik hetet meg se élné Garett. – Ha azt, akarod, hogy mindenkinek jó legyen, enged, hogy Garett minden nap lásson, legyetek barátok, Jasper, pedig maradjon, az, aki mindig is volt, a férjed. Garettnek annyi is elég volna, hogy lásson téged, hogy tudja, minden rendben veled.

     - Közben pedig minden nap haljak meg? – kérdezte élesen. – Garett legyen a közelemben, de úgy, hogy nem érinthetem, nem szerethetem?

     - Néha el kell nyomnunk az önző énünket, hogy akiket szeretünk, boldogok lehessenek – válaszoltam egyszerűen. Alice döbbenten hallgatott, majd átgondolta az egészet. Jobbnak láttam egyedül hagyni. – Megyek, gondolt át jól!

     - Hova mész? – kérdezte értetlenül.

     - Hát iskolába. – Hogy újra láthassam Bellát.

     Alice szemében olyan fény villant, amitől kíváncsi lettem. Mintha tudná, miért akarok iskolába menni, annak ellenére, mi zajlik, éppen a családunkban. A gondolatai most először nem Garetten jártak. Az orosz himnuszt mondogatta magában.

     - Erről tárgyalnunk kell, ha haza jöttem!

     - Mégis miről? – kérdezte értetlenül.

     - Arról, amire nem akarsz gondolni a közelemben, és közöm van hozzá! – morogtam. Nem várva meg a választ, ki suhantam a szobából.

     Alice, mit forgatsz a fejedben? – tanakodtam.

     Berohantam a szobámba és gyorsan összekészültem. Mire teljesen feleszméltem, már úton voltam az iskolába, kedvenc autómban. A fekete Aston Martinban.

     Kicsit szégyelltem magam, amiért ilyen körülmények mellett is képes vagyok iskolába menni, egyetlen halandó lány miatt. De ha csak Ő rá tudok gondolni. Tegnap éjszaka is, csak úgy megjelent a gondolataim között. Nem is értem, miért. Éppen a szerelem járt a fejemben, amikor megjelent az Ő arca.

     De Ő Jacob Bellája volt. Mekkora egy mázlista, ez a bolhás. Várjunk csak… Bevésődés. Talán Bella, Jacob bevésődése? Nem, az kizárt dolog. Tegnap Jacob gondolatai nem saját tapasztalatok voltak. Az érzést is Sam gondolataiból írta le.

     Ez sok kérdés… Vajon mikor kapok mindezekre igazi választ? Persze, ezekre, ha úgy vesszük, csak Jacob tudna válaszolni. A saját feltételezéseim, egyszerű ténymegállapítások, de én is szoktam tévedni. Remélem ez esetekben nem tévedtem.

     Beparkoltam a tegnapi helyemre, majd azonnal kipattantam az autómból. A parkoló még szinte üres volt. Pontosan így terveztem. Le akartam szólítani Bellát, de ahhoz sokkal hamarabb ide kellett érnem.

     A diákok szép sorjában érkeztek, szinte már tele volt a parkoló, amikor Bella megérkezett, avval az autóval, amiben tegnap még Jacob Blacket láttam. De Jacob most nem volt vele, egyedül volt. Ő vezette a piros járgányt.

     Boldog mosoly terült el a számon, amikor kiszállva az autóból rám pillantott, igéző csokoládé barna szemeivel. A belsőm megtelt forrósággal, amikor elindult felém. Szinte már elfelejtettem, milyen hatással van rám a vére. Nagyot nyelve próbáltam nem elijeszteni magamtól.

     Visszafogottan öltözködött. Egy egyszerű barna kabát, alatta egy kék felső volt rajta, meg egy nadrág. A felső ment a bőr színéhez. Nagyon szép volt az összhatás.

     - Szia, Bella! – köszöntöttem egy levegő vétellel.

     - Szia! – köszön vissza elpirulva. Olyan szép volt, amikor a vér az arcába szökött. A két rózsaszín folttal az arcán, olyan volt, mint egy porcelán baba.

     - Figyelmeztetnélek! – kezdtem óvatosságra inteni. – Ha jót akarsz magadnak, nem kellene velem barátkoznod. – A szemei döbbenten elkerekedtek, majd gondolataiba merülve ráncolni kezdte a homlokát. Olyan bosszantó volt, hogy nem hallottam a gondolatait. Vajon mi jár a fejében? – Min gondolkozol?

     - Azon, hogy ésszerű-e veled barátkoznom – felelte halkan.

     - Nem ésszerű, de szeretném – vallottam be neki, kissé vonakodva. Elmosolyodott, ez pedig nekem is mosolyt csalt az arcomra.

     - Akkor ezzel már ketten vagyunk! – Vidámnak tűnt. Boldognak. És ebben örömömet leltem. Vidámságot okoztam a legédesebb embernek. Jelenleg nem a vére miatt fejeztem ki, így magam.

     „Már megint egymás társaságát élvezik.” – jött a bosszantó gondolat Simontól, aki totál beleszeretett Bellába.

     - Milyen órával kezdesz? – kérdezte, miután megindultunk, egymás mellett, egy leheletnyi távolsággal egymástól.

     - Angollal – feleltem féloldalasan rá mosolyogva. A szíve hevesebben kezdett verni. Vajon a mosolyomtól?

     - Ezek szerint nem csak a Biológia, az, ami a közös óráink közé tartozik – nevette zavartan, kellemes hangján.

     Boldogság járta át a testem minden ponton.

     Meg se lepődtem, amikor Bella angol órán, maga mellé terelt. Jó volt a vele való társalgás, csak sajnos az angol tanár Mr. Gips kissé nehezebben tűrte, ha az órán beszélgetnek.

     Végső megoldás a levelezés maradt. Persze, én most leveleztem életemben először, ugyanis eddig nem volt kivel. Most viszont itt volt Bella, nekem nem is kellett több.

     Az órának elég hamar vége lett, azután elváltak utjaink. Ő testnevelésre ment, én pedig Spanyolra. Jó is volt. A tanár csak engem kérdezett, ki akart ismerni milyen vagyok a nyelvből. Eléggé jól sikerült a bemutatkozás, de ez természetes volt. Van néhány diplomám Spanyol nyelvből és sok egyéb másból is.

     Ebédnél Bella az én asztalomhoz ült. Ez sok diáknak szemet szúrt. Többen felemlegették gondolatban, Jacobot, Bella barátját. Sok vélemény szólt arról, hogy jobb party vagyok és, hogy Bella éppen új barátot keres magának. Claire váltig állította saját magának, hogy nekem Ő tetszik és, hogy róla beszélünk Bellával. Azt hiszi, Bella tanácsokat ad.

     Egy ilyen ízetlen gondolaton, még el is nevettem magam.

     - Remélem, jól szórakozol – húzta el a száját Bella, mert éppen akkor nevettem, amikor azt mesélte, negyedikbe háromból állt bukásra.

     - Nem rajtad nevetek, ne haragudj, ha félre értetted! – nevettem még mindig.

     - Pontosan mi ilyen szórakoztató? – kérdezte Bella kíváncsian.

     - A többiek, ahogy ránk néznek! Teljesen félre értenek! Ebben a században, már az is szexuális kapcsolatot jelent, ha egy fiú és egy lány beszélgetnek? – Bella elpirult. Megértette, min nevetek.

     - Úgy látszik – válaszolta kicsit később.

     Már alig vártam a Biológiát. Tudtam, mi lesz a mai feladatunk. Kiolvastam a tanár gondolatából, amikor ebédeltünk. Házi dolgozatot kell írnunk, mindenki a padtársával. Mivel én Bella padtársa vagyok, nem nehéz kitalálni, miért várom annyira, hogy az órán üljünk.

      - Melyik a kedvenc színed? – kérdeztem olyan hangon, mintha a válasz a világ legfontosabb dolga lenne.

     - Az is mindig változó – sóhajtotta. – Jelenleg a karamell barna.

     - Jelenleg, miért pont az? – kérdeztem újra. Elpirult és lehajtotta a fejét.

     - Talán majd egyszer elmondom – válaszolta fülig vörösödve.

     Ez nagyon bosszantott, per-pillanat ez a dolog érdekelt a legjobban, de választ nem kaptam. Vajon mikor szándékozik elmondani? Egy örökké valóság múlva?

     Mielőtt tovább kérdezősködhettem volna, a tanár belépet a terembe. Simon ismételten a nyomában volt. Úgy vigyorgott mint a tejbe tök. Elég zavaró egy jelenség volt, már csak azért is, mert állandóan Bellát bámulta.

     A tanár bevezetett minket a házi dolgozatba, amin csak mosolyogni tudtam. Tökéletes! Bella közelében lehetek iskolán kívül is, ez pedig új érzéseket ébresztett bennem.

     Bella zavartan rám nézett, majd piros ajkaiba harapott. Ismételten tanácstalan voltam. Mi járhat abban a szép fejében?

     - Min gondolkozol? - A mai napon nem először kérdezem tőle, nem is hiszem, hogy utoljára.

     - Azon, hogy esetleg átjöhetnél este, hogy megcsináljuk a dolgozatot - nyögte ki nagy nehezen. Hatalmas kő esett le a szívemről. Meg se fordult a fejében, hogy lemondja. - Van számítógépem, bár kicsit őskori, de még jó arra, hogy megcsináljuk a feladatot.

     - Benne vagyok, ha nem zavarom Mr. Swan rendőrfőnököt! - mosolyogtam rá féloldalasan.

     - Dehogy, Charlie csak este ér haza!

     Megint elszégyelltem magam. Én jól érzem magam, a családom pedig nehéz időszakon megy keresztül. De ha egyszer ilyen kellemes Bella jelenléte. Tehetek ellene bármit is?

      „Van köztük valami!” - gondolta mérgesen Simon, az óra vége felé.

      Rá néztem, haragosan csillogó szemem, találkozott az Övével. Ijedten rándult egyet, majd elfordult.  Idegesített a jelenléte, minden idegesített, ami vele volt kapcsolatos. A gondolatai egyszerűen kiborítottak.

      Felsóhajtottam, amikor kicsöngettek. Nyugodt szívvel sétáltam, Bellával az oldalamon, a parkolóba. Ez a nap, igen hamar elment. Hát persze. Ez van, ha jól érzi magát valaki.

     - Akkor megyek én elől, te pedig kövess - mosolygott rám, majd bepattant a kocsijába. Féloldalasan el mosolyodtam, majd bólintottam.

     Követtem az utasításait, lassan mentem mögötte. Gyorsabb tempóhoz voltam szokva, de úgy gondoltam, ennyit megtehetek Belláért. Talán csak attól tartottam, hogy kettesben leszek vele egy kis, zárt szobában. Így is nehezen vagyok képes elviselni a vérének illatát. A mai esti programomba bele fogok pusztulni. De úgy voltam vele, inkább én legyek az, aki bele pusztul, minthogy Őt keljen falfehér arccal, holtan látnom.

     Már akkor tudtam, hogy probléma lesz, amikor bekanyarodtunk az utcájukba. Nem csak Jacob farkas bűzét éreztem, de a gondolatai is hallótávolságon belül érkeztek. Az arcom élettelen maszká vált. Nem számítottam rá, hogy itt lesz a bolha zsák.

     Bellával egyszerre szálltunk ki a kocsiból. Jacob pedig ekkor rontott ki a házból, hideg fénnyel a szemében, dühös kifejezéssel az arcán. Szorosan Bella mellé álltam, hogy oda súghassam neki:

     - Bonyodalmak!

Íme, ez volt Edward szemszöge! Remélem mindenkinek tetszett.

Azért töröltem ki a harmadik fejezet részletének a bejegyzését, mert szerintem észrevettétek, hogy pont azt a rész töröltem a fejezet átnézésekor. Azért mert kicsit itt-ott átírtam.

Hosszú lett a fejezet, hosszabb mint az előző.

Természetesen az a lényeg, hogy Edward szemszöge legyen, nem?

Öröm hír. A következő fejezetben is lesz Edward szemszög, Bellájé mellett.

Még nem tudom pontosan, hogy mikor, de majd jelzem!

A bejegyzést írta, Blair Light.