Új blog♥

 Új blog, saját történet.♥ Szépen kérlek titeket, nézettek be, véleményeztek, és olvasattok. Ha nem tetszik, írjátok azt, nem haragszom meg érte. :)

Történet:

 

Ines Lilla egy átlagos lány. Szeret bulizni, inni és pasizni, de egyszer, nem a megfelelő sráccal hozza össze Őt a sors.

Adam White tökéletes. Nem csak megnyerő külseje miatt. Sok pénze van, egy igazi híresség, aki trófeaként tekint a nőkre.

A kapcsolatuk kalandnak indul, de csakhamar a dolog átmegy valami másba.

Ines úgy érzi rátalált az igaz szerelemre, Adam pedig küzd a saját démonaival.

Piszkos titkokra derül fény, a mesebeli álom, rémálommá válik.

Ines az öngyilkosság szélén áll, és talán már nincs remény.

Hát vége a boldogságnak? Elmúlhat, akár az alkohol mámora?

 

Link:  

 

http://alombolvalosag-blairlight.blogspot.com/ - Álomból valóság, Búcsúzás a világtól címen.

Nézettek be ide és ide *-*

Cassie nem rég nyitott egy blogot, szerintem fantasztikus a történet, egyedi és szív facsaró.

http://elkarhozva.blogspot.com/

Elkárhozva

Az ember csakugyan egyedül marad, ha elmegy az utolsó is, aki emlékezni tudott.

Agatha Christie

Isabella Swan egy tizennyolc éves lány, annyi fájdalommal ami márhogynem elviselhetetlen. Egy autó tett tönkre mindent. Bella, a szerelme Ethan és a szülei együtt hagyták el aznap a házat. De csak Bella jött vissza. Egy fél óra, amíg a lány nem ült a kocsiban, mert vásárolt. Egy baleset... Túlélő nélkül. Egy nap lógás... Egy pohár alkohol... Egy szál cigi... Egy vágás... És már nem is csak egy. Bella a régi barátai szeme láttára esik darabokra. Az eddig mindenkivel érzelemmentesen viselkedő Cullenek, a vegetáriánus vámpírcsalád is szemmel követi Bella összeomlását... Talán csak ők képesek megtartani a megtarthatatlnat. Talán csak ők akadályozhatják meg a megakadályozhatatlant... Mert a támaszt néha az nyújtja akire nem számítottál. A látszatra dobogó szív talán nem is dobog igazán. Egy szerelem, amit a függőség gyilkol meg mielőtt az elkezdődhetne.

És nézettek be ide is, ez is Cassie egyik remek műve:

 http://memoriesandlies-cassy.blogspot.com/

Negyedik - Nyitott könyv |részlet|

 

Bella Swan

     - Arra gondoltam, hogy este hét felé, bemászok az ablakodon keresztül és megcsináljuk az a nyamvadt házi dolgozatot, holnapra – susogta közvetlenül a fülemhez hajolva. Egy pillanatra mindketten megdermedtünk. Azt vettem észre, hogy ismét nem vesz levegőt a közelemben. Kérdőn néztem rá, de Ő csukott szemmel, eltorzult arccal, elhajolt tőlem.

     „Talán ilyen büdös volnék?” – kérdeztem magamtól, immáron sokadszorra.

     - Rendben – válaszoltam halkan. Edward szeme kipattant, szemei éjfeketén csillogtak. Érthetetlen… Egyszer aranysárga, majd karamell barna, most meg… olyan fekete, mint az éjszaka.

     Bólintott, majd megpróbált mosolyt erőltetni az arcára. Nehézkesen ment neki.

     Volt valami ellenséges a viselkedésében. Ezt utoljára tegnap éreztem, amikor először kezdtünk el beszélgetni. Edward egyszerre vonzott és taszított. Jelenleg nem tudtam eldönteni. Vonzani most is vonzott, de volt a testem mélyén, valami védelmező mechanizmus.

     - Bella! – Jacob hívogató hangjára, sikerült elnéznem Edwardról. Könyörögve nézett rám, barna szemei megteltek szomorúsággal. Mégis mit művelek?

     - Megyek, Jake – sóhajtottam. – Szia, Edward! – Köszöntem el az angyalomtól, rá se nézve. Új izgalom járta át a testem. Ma Jacobbal leszek, és nemsokára Edwarddal.

     - Szia, Bella – mormogta az orra alatt Edward. Felhangzott drága kocsijának, szépen csengő durmolása, majd elhajtott.

     Mikor Jacobhoz értem, Ő szorosan magához vont, majd mélyen belélegezte az illatomat. Maga elé fordított. Már éppen mondani akartam, mennyire sajnálom, hogy megbántottam, amikor ajka az enyémre tapadt, lágyan, finoman.

     Ajkaim elnyíltak, ezzel befogadva Jacob nyelvét. Másodszorra élvezhettem nyelvének, lágy simogatását.

     Jacob kezei a derekamra siklottak, én pedig a nyaka köré csavartam, mindkét kezem. Élvezettel simultam – jelenleg pólóval fedett – forró testéhez. A teste ellazult. Végre megnyugodott. Tudván, csak az Övé vagyok. Jelenleg így is éreztem. Hogy Jacobé vagyok, most és mindörökre.

Boldog születésnapot Rob!

Nagyon Boldog Születésnapot a kedvenc színészemnek, Robert Pattinsonnak! *-*

Harmadik - Érzések

Edward Cullen

     A TALÁLKOZÁST dermedt csönd követte. A levegő megfagyott egy hosszú pillanatra.

     Kővé vált arccal néztem az ifjú farkasra. Garett gondolatai teljesen magukba szippantottak. Az Ő szemén keresztül láttam mindent. Vagyis csak egy személyt. Alicet. Farkas szemmel és érzésekkel, a gondolataimban, elhátráltam egy lépést.

     A bevésődésről még soha nem hallottam, egész létezésemben, ezt a szót, még csak nem is ismertem. Bizonyos korlátokon belül igen. Nyelvtanilag a szó jelentése: Első látásra szerelem. De ez az embereknél van így. A farkasoknál, ez egy igen bensőséges dolog. Nem is lehet szavakban leírni, amit most Garett Black érez.

     Egy biztos. Alice lett az élet célja. Bármi lenne Ő érte, bármit megtenne, csakhogy boldognak lássa. Ez nem csupán szerelem. Ez valami több. Egy olyan dolog, amit én nem érthetek. Legalábbis még nem.

     „Ezt miért nem láttam előre? Hirtelen estem szerelembe, egy olyan emberbe, akit még csak farkasként láthatok!” – Alice kétségbeesett gondolata, beleférkőzött az elmémbe, evvel megszakítva, a Garett fejében lévő gondolatolvasást.

     „Sam, ez lehetséges?” – kérdezte gondolatban Jacob, Ő Garett bátyja volt.

     Nem érkezett válasz senkitől. Mindenki megfagyott, még gondolatban is. A helyezet eléggé furcsa volt.

     „Olyan… mint a gravitáció. Már nem a föld vonzása tart ezen a földön. Hanem Ő.” – gondolta Garett, szemei gyengéden járták végig Alicet. Ez fordítva is így volt. Nem tudtak betelni egymás látványával.

     „Olyan szép, barna szemei vannak!” – gondolta Alice, mélyen elmerengve a gondolataiba.

     „Mi történt Edward? Az, amire gondolok?” – kérdezte Carlise tőlem. Csodálkozva néztem rá. Hát persze. Carlise már hallott a bevésődésről, ez nem is meglepő. Némán bólintottam.

     Mindenki Alicet és Garettet nézte.

     „Bevésődés egy vámpírba?” – kérdezte Leah undorodva. Az egyetlen lány a csapatban.

     „Lehetetlen, elképzelhetetlen!” – gondolta Sam, az Alfa.

     „Ez új fordulatokat vesz!” – viháncolta Seth, Leah öccse, a legfiatalabb farkas.

     „Ez gáz!” – nyögte Paul, Sam jobb keze.

     Alice azon elmélkedett, vajon milyen lehet a fiú. Elképzelte, több féle képen, végül hagyta. Neki ez nem számított, csakhogy szerethesse. Ez engem rémisztett meg.

     - Bevésődés történt – közöltem a családommal, magával Alicel. – Garett Black, bevésődött Alicebe, ez pedig sok új helyzetet szült. Változásokat. Amikre még Ők sem tudják a választ.

     - Lehetetlen – ordította Jasper, támadásra készülve nézett a farkasra. – Alice az enyém, senki nem veheti el tőlem! Még te sem, bolha zsák!

     Garett ádázul felüvöltött, ez esetben ugatott.

     Berohantam az erdő sűrűjébe, majd emberi alakjában tért vissza, tekintetével gyilkolni tudott volna. Alice gondolatai egyből visszatértek a kinézetére. A srácnak, helyes arca, felfelé álló fekete haja és jól kidolgozott teste volt. Nem tűnt fiatalnak. Pedig az volt.

     Alicenek kedvére volt a fiú megjelenése. Még arra sem gondolt, mi érezhet Jasper, az előző kijelentésére sem figyelt oda, elment a füle mellett. Csakhogy Jasper érzi azt, amit Alice, egyszóval Jasper belülről haldoklik.

     „Jacob! Változz emberré és vidd el őt innen! – Sam parancsára felfigyeltem.

     „Értettem!” – mormogta Jacob vissza.

     Jacobot nem érdekelte kik veszik körül, átváltozott előttünk, ezzel megvillantva a testét. Gyorsan magára vette a nadrágot, majd az öccse elé sietett. Jacob nem volt sokkal magasabb, épphogy meglátszott, hogy megtermettebb, mint Garett. Jacob féltette az öccsét.

     - Ő az enyém! Az én lenyomatom! – összeszorított fogakkal mondta. – Velem kell lennie… Meg kell védenem!

     - Nincs veszélyben Garett! – biztosította Jacob azonnal. – Gyere velem!

     - Nem megyek sehova! – morogta Garett, és már eltervezte, hogyan férkőzik Alice közelébe, amikor felhangzott Sam morgása. Garett érezte a testében az Alfa parancsot, így hát nem tehetett mást, makacsul a fák közé vetette magát. Izzót benne a düh és a kétségbeesés.

     Jacob követte. Meg sem lepődtem, amikor Alice elsuhant mindenki mellett, hogy utánuk mehessen. Senki nem állította meg, még a farkasok sem, pedig átlépte a határt.

     Viszont én és Emmett azonnal cselekedtünk, ahogy Jasper mozdult. Erősen egymásnak ütköztünk, de ez nem tántorított el a célomtól. Jasper képes lenne megölni a farkast, ha engednénk, hogy utánuk menjen.

     „Engedjetek el Edward!” – üvöltötte gondolatban Jasper. Erősen vergődött a szorításunkban.

     Próbáltam nem Alice és Garett beszélgetésére koncentrálni, de nem ment. Akaratomon kívül hallottam mindent. A hangjuk gyengéd volt, kihallatszott mindkettejükéből a tehetetlenség, a szerelem. Az a szerelem, ami sosem teljesedhet ki.

     Jacob visszatért, kicsit kába volt a sokk hatása miatt, a gondolatai megegyeztek az én álláspontommal. Ez nem lesz így jó!

     Miután Jasper lecsillapodott egy picit, elengedtem, Emmettel egyszerre.

     - Emmett, Rosalie – kezdte Carlise, én már előre tudtam mit szeretne. – Vigyétek messze innen Jaspert, a hegyekbe, a vadászat segít az idegein.

     - Nem hagyom itt Alicet, vele kettesben – nyögte Jasper elkeseredetten. Két perc se telt el, már jelen se volt, Emmett és Rosalie azonnal utána indultak. Tudtam nem lesz baj.

     Közben Sam és még pár farkas elvonultak. Bár tudtam, hogy Leah, Seth és Embry el lettek küldve járőrözni, így csak páran fognak visszatérni emberi alakban. Paul, Jared, Quil, Sammal az élükön, visszatértek, immáron emberi alakban, hogy jobban kommunikálhassunk.

     - Ez kissé kellemetlen volt! – kezdte Sam bocsánatkérően. – Nem tudtuk, hogy mi bevésődhetünk a ti fajotok iránt.

     - Inkább furcsa, mint kellemetlen – szólt közbe Jacob, én pedig bólintottam.

     - Ez most mit jelent, valójában? – kérdezte Carlise nyugodt hangon, Esme közben mellém lépett. – Alice már nem tartozik hozzánk?

     Hangos morgás hagyta el a számat. Minden szem rám szegeződött egy pillanatra, majd mintha mi sem történt volna, tanácstalanul összenéztek.

     - Elméletileg Alice már Garetthoz tartozik, így hozzánk is – mormogta Sam. – Mint már mondtam, ilyenre még nem volt példa, nem tudhatjuk.

     - Garett, élhet a bevésődése nélkül? – kérdezte Esme, azon aggodva, milyen sorsa lesz majd Garettnek, ha Alice mellettünk marad. Mert Ő ebben reménykedett.

     - Egy órát, alig fog kibírni nélküle! – mondta Sam nyugtalanul. – Mély depresszióba esik, miután eltelik egy hét. A második hétben már az öngyilkosságot fogja fontolgatni.

     Sam ezt saját tapasztalatból mondta. Ő a második hetet követően kapta vissza a bevésődését, Emily Yangot. A Falkán belül is van egy szép szerelmi háromszög, hála a bevésődésnek. Leah gondolatban, vagy ezerszer megmutatta. Talán a Falka társai megszokták, én nem.

     - És Alice? – kérdezte Carlise azonnal, még mindig nyugalmat erősítve a hangjába.

     - Alice most már kötődik Garetthez – sóhajtottam, ezzel jelezve, hogy kiolvastam Sam gondolataiból, aki mérgesen rám nézett. – Vagyis meglehet, hogy Alice ugyanazt élné át, mint Garett.

     „Mássz ki a fejemből!” – küldte felém a gondolatot mérgesen.

     Teljesítettem a ’kérést’, inkább próbáltam a két galambocskára koncentrálni. Alice nagyon zaklatott volt, úgy gondolta ott kellene hagynia a farkasát, csakhogy nem ment. Képtelen volt rá.

     - Az lenne a legjobb, ha elszakadnánk egymástól! – nyögte Alice, a számára legfájóbb gondolatot.

     - Kinek? – kérdezte Garett élesen. – A vámpírodnak?

     - Neked!

     - Szeretlek, jobban, mint az életemet, belepusztulnék, ha nem láthatnálak többet! – Kezdtem kellemetlenül érezni magam, amiért kihallgatom a beszélgetést.

     - Ezt csak a bevésődés mondatja veled! – makacskodott Alice.

     - Nem, ezt a szívem súgja! Talán furcsa, hogy ezt tőlem hallod, de te vagy a mindenem! Bármit elkövetnék, csakhogy boldog légy! – Őszinte volt. Ezt Alice is érezte.

     „Jasper nem ezt érdemli, nem lehetek önző, még akkor sem, ha Garett létezésemben először, képes volt azt éreztetni velem, hogy ember vagyok.” – kétségbeesett gondolat volt. Szinte éreztem kedvenc húgom fájdalmát.

     - Akkor vagyok boldog, ha nem vagy a közelemben – hazudta Alice, tökéletesen tetettet nyugalommal a hangjában.

     „Kérlek, bocsáss meg! Érted teszem! Meg akarlak óvni saját magamtól!” – elgyötört gondolata képes lett volna könnyet csalni a szemembe, ha ez lehetséges lett volna.

     Ilyen hát a szerelem. Könnyebben megöl, mint bármi más. Jobban fáj, mint egy hasba szúrás. Könyörtelenebb a három napos átváltozásnál. Mégis, ennél az érzésnél nincs jobb. Azzal fáj, tudod, hogy érzed.

     Valamiért Bella arca jelent meg előttem. Érthetetlen… Megráztam a fejem, evvel elűzve a legszebb gondolatomat.

     Eközben Garett Alicehez lépett, először azt hittem megcsókolja, de nem. Végig simított az arcán, amitől kirázta a hideg. Alice csak forróságot érezett és mérhetetlen szerelmet. Garett ajka Alice homlokára tapadt.

     - Ha bármikor szükséged lenne rám, tudod, hol találsz! – suttogta Alice bőréhez simítva ajkát. Mindketten élvezték a meghitt pillanatot. – La Push, már a te otthonod is, Szerelmem.

     „Ne menj el!” – gondolta Alice. Felmérte a helyzetet és észrevette, hogy Garett búcsúzik tőle.

     Garett ellépett tőle, majd bevetette magát az erdőbe. Nem sokkal később egy kétségbeesett farkas zokogása töltötte be az éjszakát.

     Ismét Samékre kezdtem koncentrálni. Megbeszélték, hogy Carlise holnap reggel elmegy, La Pushba, farkasi engedéllyel. A zaklatott húgommal engem bíztak meg.

     Valahol, egy folyó mellett találtam rá, összekuporodva, Garett nevét suttogva. Párszor Jasper neve is elhangzott, de nem annyiszor, mint a farkas fiúé. A karjaim közt vittem haza, majd egész éjszaka vele maradtam. Életemben először, könyörögtem az istenhez, hogy segítsen rajta. Nem hallgatott meg. Alice egészen reggelig meg se szólalt, még Garett nevét se suttogta tovább.

|Másnap reggel|

     - Carlise, vidd magaddal! – kértem nevelő apám, aki haza jövetelünk óta, nyugtalanul ült a dolgozó szobájában.

     - Erre már én is gondoltam – sóhajtotta halkan. – Samnek igaza volt. A dolog kölcsönös. Alice se képes tovább Garett nélkül élni.

     - Nem is gondoltam volna, hogy a farkasok…

     - Képesek első látásra szerelembe esni? Bevésődni valaki iránt? – kérdezte halkan. Némán bólintotta, majd vártam a magyarázatot. – Eddig azt hittem, a fajfenntartás a lényeg. De Alice képtelen teherbe esni, legalábbis, én így tudom.

     - Ez csak egy feltételezés – mormogtam köze. – Jacob és Sam gondolatai elárultak, majdnem mindent. Meglepődtek, igen. De a fajfenntartás, csupán a La Pushi vének feltételezése volt. Nem tudják Ők sem pontosan, miért létezik közöttük a bevésődés.

     Carlise felsóhajtott.

     - Meglehet, hogy ma reggel, végre mindent megtudhatok a bevésődésről – mondta Carlise. A hangja sem volt már nyugodt.

     - Megyek, szólók Alicenek, hogy kapja össze magát! – válaszoltam végül, pár perc hallgatás után. Elsuhantam Alice szobájához.

     Úgy ült az ágya sarkába, ahogy nem rég hagytam. Szemei szomorúságot sugalltak, a kezei remegtek, az arca fájdalmában, teljesen eltorzult. Leültem mellé – oda, ahol egész éjjel ültem.

     - Nem megyek sehova – nyögte halkan.

     - De jobban leszel egyből – biztatóan megszorítottam a kezét. Halványan rá mosolyogtam, de semmit sem használt. Hol van az én élet vidám, mindig mosolygós húgom?

     - Garett viszont nem, Jasper sem!

     - Honnan veszed, hogy Garett nem lenne jobban, ha újra láthatna? – kérdeztem értetlenül. Jasperről tudtam, hogy neki tényleg nem esne jól.

     - Remény ébredne benne, olyan remény, ami már akkor meghalt, amikor egymás szemébe néztünk! – sóhajtotta alig halhatóan.

     - Van valami, amit tudnod kell! – Elmeséltem neki, amit Sam tegnap mondott, hogy talán a harmadik hetet meg se élné Garett. – Ha azt, akarod, hogy mindenkinek jó legyen, enged, hogy Garett minden nap lásson, legyetek barátok, Jasper, pedig maradjon, az, aki mindig is volt, a férjed. Garettnek annyi is elég volna, hogy lásson téged, hogy tudja, minden rendben veled.

     - Közben pedig minden nap haljak meg? – kérdezte élesen. – Garett legyen a közelemben, de úgy, hogy nem érinthetem, nem szerethetem?

     - Néha el kell nyomnunk az önző énünket, hogy akiket szeretünk, boldogok lehessenek – válaszoltam egyszerűen. Alice döbbenten hallgatott, majd átgondolta az egészet. Jobbnak láttam egyedül hagyni. – Megyek, gondolt át jól!

     - Hova mész? – kérdezte értetlenül.

     - Hát iskolába. – Hogy újra láthassam Bellát.

     Alice szemében olyan fény villant, amitől kíváncsi lettem. Mintha tudná, miért akarok iskolába menni, annak ellenére, mi zajlik, éppen a családunkban. A gondolatai most először nem Garetten jártak. Az orosz himnuszt mondogatta magában.

     - Erről tárgyalnunk kell, ha haza jöttem!

     - Mégis miről? – kérdezte értetlenül.

     - Arról, amire nem akarsz gondolni a közelemben, és közöm van hozzá! – morogtam. Nem várva meg a választ, ki suhantam a szobából.

     Alice, mit forgatsz a fejedben? – tanakodtam.

     Berohantam a szobámba és gyorsan összekészültem. Mire teljesen feleszméltem, már úton voltam az iskolába, kedvenc autómban. A fekete Aston Martinban.

     Kicsit szégyelltem magam, amiért ilyen körülmények mellett is képes vagyok iskolába menni, egyetlen halandó lány miatt. De ha csak Ő rá tudok gondolni. Tegnap éjszaka is, csak úgy megjelent a gondolataim között. Nem is értem, miért. Éppen a szerelem járt a fejemben, amikor megjelent az Ő arca.

     De Ő Jacob Bellája volt. Mekkora egy mázlista, ez a bolhás. Várjunk csak… Bevésődés. Talán Bella, Jacob bevésődése? Nem, az kizárt dolog. Tegnap Jacob gondolatai nem saját tapasztalatok voltak. Az érzést is Sam gondolataiból írta le.

     Ez sok kérdés… Vajon mikor kapok mindezekre igazi választ? Persze, ezekre, ha úgy vesszük, csak Jacob tudna válaszolni. A saját feltételezéseim, egyszerű ténymegállapítások, de én is szoktam tévedni. Remélem ez esetekben nem tévedtem.

     Beparkoltam a tegnapi helyemre, majd azonnal kipattantam az autómból. A parkoló még szinte üres volt. Pontosan így terveztem. Le akartam szólítani Bellát, de ahhoz sokkal hamarabb ide kellett érnem.

     A diákok szép sorjában érkeztek, szinte már tele volt a parkoló, amikor Bella megérkezett, avval az autóval, amiben tegnap még Jacob Blacket láttam. De Jacob most nem volt vele, egyedül volt. Ő vezette a piros járgányt.

     Boldog mosoly terült el a számon, amikor kiszállva az autóból rám pillantott, igéző csokoládé barna szemeivel. A belsőm megtelt forrósággal, amikor elindult felém. Szinte már elfelejtettem, milyen hatással van rám a vére. Nagyot nyelve próbáltam nem elijeszteni magamtól.

     Visszafogottan öltözködött. Egy egyszerű barna kabát, alatta egy kék felső volt rajta, meg egy nadrág. A felső ment a bőr színéhez. Nagyon szép volt az összhatás.

     - Szia, Bella! – köszöntöttem egy levegő vétellel.

     - Szia! – köszön vissza elpirulva. Olyan szép volt, amikor a vér az arcába szökött. A két rózsaszín folttal az arcán, olyan volt, mint egy porcelán baba.

     - Figyelmeztetnélek! – kezdtem óvatosságra inteni. – Ha jót akarsz magadnak, nem kellene velem barátkoznod. – A szemei döbbenten elkerekedtek, majd gondolataiba merülve ráncolni kezdte a homlokát. Olyan bosszantó volt, hogy nem hallottam a gondolatait. Vajon mi jár a fejében? – Min gondolkozol?

     - Azon, hogy ésszerű-e veled barátkoznom – felelte halkan.

     - Nem ésszerű, de szeretném – vallottam be neki, kissé vonakodva. Elmosolyodott, ez pedig nekem is mosolyt csalt az arcomra.

     - Akkor ezzel már ketten vagyunk! – Vidámnak tűnt. Boldognak. És ebben örömömet leltem. Vidámságot okoztam a legédesebb embernek. Jelenleg nem a vére miatt fejeztem ki, így magam.

     „Már megint egymás társaságát élvezik.” – jött a bosszantó gondolat Simontól, aki totál beleszeretett Bellába.

     - Milyen órával kezdesz? – kérdezte, miután megindultunk, egymás mellett, egy leheletnyi távolsággal egymástól.

     - Angollal – feleltem féloldalasan rá mosolyogva. A szíve hevesebben kezdett verni. Vajon a mosolyomtól?

     - Ezek szerint nem csak a Biológia, az, ami a közös óráink közé tartozik – nevette zavartan, kellemes hangján.

     Boldogság járta át a testem minden ponton.

     Meg se lepődtem, amikor Bella angol órán, maga mellé terelt. Jó volt a vele való társalgás, csak sajnos az angol tanár Mr. Gips kissé nehezebben tűrte, ha az órán beszélgetnek.

     Végső megoldás a levelezés maradt. Persze, én most leveleztem életemben először, ugyanis eddig nem volt kivel. Most viszont itt volt Bella, nekem nem is kellett több.

     Az órának elég hamar vége lett, azután elváltak utjaink. Ő testnevelésre ment, én pedig Spanyolra. Jó is volt. A tanár csak engem kérdezett, ki akart ismerni milyen vagyok a nyelvből. Eléggé jól sikerült a bemutatkozás, de ez természetes volt. Van néhány diplomám Spanyol nyelvből és sok egyéb másból is.

     Ebédnél Bella az én asztalomhoz ült. Ez sok diáknak szemet szúrt. Többen felemlegették gondolatban, Jacobot, Bella barátját. Sok vélemény szólt arról, hogy jobb party vagyok és, hogy Bella éppen új barátot keres magának. Claire váltig állította saját magának, hogy nekem Ő tetszik és, hogy róla beszélünk Bellával. Azt hiszi, Bella tanácsokat ad.

     Egy ilyen ízetlen gondolaton, még el is nevettem magam.

     - Remélem, jól szórakozol – húzta el a száját Bella, mert éppen akkor nevettem, amikor azt mesélte, negyedikbe háromból állt bukásra.

     - Nem rajtad nevetek, ne haragudj, ha félre értetted! – nevettem még mindig.

     - Pontosan mi ilyen szórakoztató? – kérdezte Bella kíváncsian.

     - A többiek, ahogy ránk néznek! Teljesen félre értenek! Ebben a században, már az is szexuális kapcsolatot jelent, ha egy fiú és egy lány beszélgetnek? – Bella elpirult. Megértette, min nevetek.

     - Úgy látszik – válaszolta kicsit később.

     Már alig vártam a Biológiát. Tudtam, mi lesz a mai feladatunk. Kiolvastam a tanár gondolatából, amikor ebédeltünk. Házi dolgozatot kell írnunk, mindenki a padtársával. Mivel én Bella padtársa vagyok, nem nehéz kitalálni, miért várom annyira, hogy az órán üljünk.

      - Melyik a kedvenc színed? – kérdeztem olyan hangon, mintha a válasz a világ legfontosabb dolga lenne.

     - Az is mindig változó – sóhajtotta. – Jelenleg a karamell barna.

     - Jelenleg, miért pont az? – kérdeztem újra. Elpirult és lehajtotta a fejét.

     - Talán majd egyszer elmondom – válaszolta fülig vörösödve.

     Ez nagyon bosszantott, per-pillanat ez a dolog érdekelt a legjobban, de választ nem kaptam. Vajon mikor szándékozik elmondani? Egy örökké valóság múlva?

     Mielőtt tovább kérdezősködhettem volna, a tanár belépet a terembe. Simon ismételten a nyomában volt. Úgy vigyorgott mint a tejbe tök. Elég zavaró egy jelenség volt, már csak azért is, mert állandóan Bellát bámulta.

     A tanár bevezetett minket a házi dolgozatba, amin csak mosolyogni tudtam. Tökéletes! Bella közelében lehetek iskolán kívül is, ez pedig új érzéseket ébresztett bennem.

     Bella zavartan rám nézett, majd piros ajkaiba harapott. Ismételten tanácstalan voltam. Mi járhat abban a szép fejében?

     - Min gondolkozol? - A mai napon nem először kérdezem tőle, nem is hiszem, hogy utoljára.

     - Azon, hogy esetleg átjöhetnél este, hogy megcsináljuk a dolgozatot - nyögte ki nagy nehezen. Hatalmas kő esett le a szívemről. Meg se fordult a fejében, hogy lemondja. - Van számítógépem, bár kicsit őskori, de még jó arra, hogy megcsináljuk a feladatot.

     - Benne vagyok, ha nem zavarom Mr. Swan rendőrfőnököt! - mosolyogtam rá féloldalasan.

     - Dehogy, Charlie csak este ér haza!

     Megint elszégyelltem magam. Én jól érzem magam, a családom pedig nehéz időszakon megy keresztül. De ha egyszer ilyen kellemes Bella jelenléte. Tehetek ellene bármit is?

      „Van köztük valami!” - gondolta mérgesen Simon, az óra vége felé.

      Rá néztem, haragosan csillogó szemem, találkozott az Övével. Ijedten rándult egyet, majd elfordult.  Idegesített a jelenléte, minden idegesített, ami vele volt kapcsolatos. A gondolatai egyszerűen kiborítottak.

      Felsóhajtottam, amikor kicsöngettek. Nyugodt szívvel sétáltam, Bellával az oldalamon, a parkolóba. Ez a nap, igen hamar elment. Hát persze. Ez van, ha jól érzi magát valaki.

     - Akkor megyek én elől, te pedig kövess - mosolygott rám, majd bepattant a kocsijába. Féloldalasan el mosolyodtam, majd bólintottam.

     Követtem az utasításait, lassan mentem mögötte. Gyorsabb tempóhoz voltam szokva, de úgy gondoltam, ennyit megtehetek Belláért. Talán csak attól tartottam, hogy kettesben leszek vele egy kis, zárt szobában. Így is nehezen vagyok képes elviselni a vérének illatát. A mai esti programomba bele fogok pusztulni. De úgy voltam vele, inkább én legyek az, aki bele pusztul, minthogy Őt keljen falfehér arccal, holtan látnom.

     Már akkor tudtam, hogy probléma lesz, amikor bekanyarodtunk az utcájukba. Nem csak Jacob farkas bűzét éreztem, de a gondolatai is hallótávolságon belül érkeztek. Az arcom élettelen maszká vált. Nem számítottam rá, hogy itt lesz a bolha zsák.

     Bellával egyszerre szálltunk ki a kocsiból. Jacob pedig ekkor rontott ki a házból, hideg fénnyel a szemében, dühös kifejezéssel az arcán. Szorosan Bella mellé álltam, hogy oda súghassam neki:

     - Bonyodalmak!

Íme, ez volt Edward szemszöge! Remélem mindenkinek tetszett.

Azért töröltem ki a harmadik fejezet részletének a bejegyzését, mert szerintem észrevettétek, hogy pont azt a rész töröltem a fejezet átnézésekor. Azért mert kicsit itt-ott átírtam.

Hosszú lett a fejezet, hosszabb mint az előző.

Természetesen az a lényeg, hogy Edward szemszöge legyen, nem?

Öröm hír. A következő fejezetben is lesz Edward szemszög, Bellájé mellett.

Még nem tudom pontosan, hogy mikor, de majd jelzem!

A bejegyzést írta, Blair Light.

Magyarázat, közvélemény kutatás...

Sziasztok!

A kommentekre szeretnék válaszolni első sorban. És lenne it egy-két dolog, ami főleg tőletek függ, ezért közvéleményt kutatok!

Első sorban a kérdéseitekre adnék választ!

~Hogyan lehetséges, hogy Garett bevésődött Alicenek, nem a fajfenntartás a lényeg?

 Ez csak egy feltételezés. Lehetséges van köze ehhez is, de ha az igaz szerelemről van szó, teljesen mindegy, hogy lehet-e gyermeke a két félnek. A vámpírok képtelenek a szülésre, csak a megtermékenyítésre. Vagyis Alice nem eshet teherbe, hiába vésődött be neki Garett. Ettől függetlenül, bármit megtennének egymásért. A fajfenntartás pedig csak egy egyszerű feltételezés.

~Bella vagyon kit választ?

Egyértelmű, hogy Edwardot. Jacob csak egy egyszerű csavar a történetbe, hogy élvezhetőbb legyen a történet. Arra még senki nem gondolt, mi lett volna, ha Bella és Jacob előbb ismerik meg egymást, minthogy Edward a képbe lépjen? Bella szerelmes volt Jacobba, a Napfogyatkozásban derült ki. De mivel ott volt Edward - élete szerelme, természetesen mellette döntött. Csakhogy most nem volt Edward jelent. Bella pedig szerelmes Jacobba, szóval vele van. De Edward megjelenése, teljesen kifordít mindent. Tulajdonképpen ez egy Edward/Bella story, egyértelmű, hogy a végén együtt lesznek. Hosszú az út, de végül úgy is együtt lesznek!

~Honnan jött az újabb szerelmi háromszög?

Már rég eldöntöttem, hogy Alicet és Jaspert szétrobbantom, ezért pedig ne haragudjatok. Először úgy gondoltam, Riley Swan lesz a hős szerelmes, Bella bátyja. Végül létrehoztam Garett karakterét. A csavar tökéletesen bele illett a képbe. Így végül a bevésődéssel szórakoztam, az eredményt már olvashattátok.

~Lesz még szerelmi háromszög?

Nem! :) Csak egyszerű párok jönnek létre a storyban. Két szerelmi háromszög lesz. Edward/Bella/Jacob és Garett/Alice/Jasper.

Ha bármi további kérdésetek lenne, írjatok, mert válaszolok! Természetesen olyan kérdésre nem, amivel elárulom a kulisszatitkokat! :D

Jöjjön a közvélemény kutatás!

~Csináltam két fejlécet, és érdekelne, nektek melyik tetszik jobban. Mert az kerül ki. Nemsokára kint lesz látható a szavazás!

 1.számú fejléc

 2.számú fejléc

~Valamikor a jövőben lesz egy külön álló fejezet Garett és Alice számára! Nektek elkel döntenetek ki szemszögéből írjam meg. Erre is szeretnék választ!

Második - Bonyodalmak

Jacob Black

     AMIKOR MEGLÁTTAM, hogy az a vérszívó, Bellával az oldalán lép ki az iskolából, olyan haragra gerjedtem, mint még soha. Hiába kértem Bellát, hogy kerülje az új diákokat!  Hogy magyarázhatnám meg neki, hogy Cullenék veszélyesek? Az életével játszik!

     Neki feszültem a motoromnak, amit még Bella társaságában szereltem annak idején. Körbe fontam a karom a mellkasomnál, vártam, hogy Bella felfigyeljen rám. Amikor ez megtörtént, mindketten megálltak, Bella pedig elsuttogta a nevem.

     A vérszívóra néztem, aki jelen pillanatban inkább hasonlított egy szoborra, mint emberre. Talán most döbbent volna rá, hogy közöm van Bellához? Hát persze, hiszen reggel, még arra se méltatta, hogy megnézze, ki ül mellettem, csak engem nézett a fekete vad szemeivel.

     Elindultam feléjük, gyilkos vággyal a szívemben, de le nem vettem volna a szemem a vámpírról. Féltem, neki elég egy pillanat és Bella halott.

     - Bella, megtennéd, hogy a motorhoz mész? – kérdeztem, lenem véve a szemem a vérszívóról.

     - Nem szükséges, mond gondolatban, azt is hallom, hidd el! – Épphogy meghallottam, a hangját. Először értetlenül próbáltam megfejteni, amit mond, majd mérgesen kapcsoltam. Ezek szerint eddig mindent hallott, ami a fejemben van? Bólintott, én pedig mérgesen a számba haraptam.

     - Miért? – kérdezte Bella. Talán jobb lesz, ha tényleg gondolatban mondom el a szándékaimat.

     „A szerződés áttárgyalásának esetében, legyetek ma a határvonalnál, pontosan éjfélkor! Mivel te agy túrkász vagy, farkas alakunkban jelenünk meg, te leszel a fordító! A barátnőmtől, pedig tartsátok magatok távol! Remélem érthető voltam, ha nem, akár el is takarodhattok!” – gondoltam felé mérgesen a mondatokat. Megint csak bólintást kaptam.

     - Nem fontos, menjük, Kicsim – sóhajtottam Bella felé nézve. Megnyugodva fogtam meg a derekánál, majd rántottam magamhoz egy csókra. Éhesen merültem volna el, de Bella lágyan eltolt magától. Ezt nem értettem, de nem is vettem fel. Próbáltam nem erre gondolni, nehogy a vámpírka meghallja.

     De, ahogy rá néztem, láttam, hogy másra koncentrál. Fel se tűnt neki.

     - Rendben, szia, Edward! – nézett rá Bella. Szóval Edward. Eléggé fos név, de hát, Ő tudja. A vérszívó intett Bellának, majd én és Bella kézen fogva siettünk a motorom felé.

     Mosolyogva vettem tudomásul, hogy kezeit körbe fonja a derekamon, a fejét pedig a hátamnak támasztja. Hihetetlenül szerelmes vagyok Bellába, ezért is bánom, hogy nem történt meg közöttünk a bevésődés.

     Ez, nálunk, farkasoknál, egy elég fontos dolog. A bevésődés egy személyről szól, egy olyan lányról – Leah esetében, fiúról – akiért, mi farkasok élünk. Aki a mindenünk, az egyetlen személy, akit ha egyszer már megláttunk, sosem vagyunk képesek elereszteni. A barátja, a testvére, a védelmezője, vagy akár a szerelme leszünk. Attól függ, neki, hogyan van ránk szüksége. Bármit megtennél érte, bármivé válnál, csakhogy örömet okoz neki. Semmi más nem számit csak Ő. A gravitáció közepe, lesz a szívünkben, az életünkben.

     Mindezt, én még nem élhettem át. Legnagyobb sajnálatomra. De mivel bele látok Sam fejébe – mindenki máséba is a falkából – így tudhatom, milyen a bevésődés. Vele ugyanis ez már megtörtént. Jareddel éppen a minap, egy Kim nevű lányba vésődött, aki az iskola és a padtársa is volt egyben.

     De ez a bevésődés, elég ritka dolog. Akkor történik meg, amikor, kevés a farkas gént hordozó indián a törzsünkben. A párosuláshoz, pedig egy lány kell, aki képes is rá, hogy teherbe essen. De ez csak az öregek feltételezése. Szerintem, semmi értelme.

     Mellesleg a falka jelenleg kilenc tagból áll. Sam, Embry, Quil, Jared, Paul, Garett, Seth, Leah és végül én zárom a sort. Egy hónapos alfaságom után, ma elhatároztam, hogy visszaadom a staféta botot a legidősebb tagnak, Sam Uleynek. Rádöbbentem, mióta alfa vagyok, teljesen eltávolodtam Bellától. Nekem viszont Ő a mindenem.

     - Meg is érkeztünk – mormogtam hátra Bellának, közben bekanyarodtam a Swan ház behajtójára, Bella piros kocsija mögé.

     - Köszönöm!- mosolygott rám boldogan, mikor hátranéztem, hogy megnézzem, jól van-e. Bella nem bírta a száguldást, és hát, elég gyorsan jöttem. – Akkor maradsz?

     - Most nem! Van, néhány elintézni valóm La Pushban – válaszoltam azonnal. Hála a Culleneknek, ma sok dolgom lesz. – De ígérem, egy óra múlva a bejárati ajtótok előtt fogok állni!

     - A szavadon foglak! – vigyorodott el imádni valóan. Hátrahajoltam és szájon csókoltam. Most nem ellenkezett. Kezeit a nyakam köré csavarta és még jobban húzott magához. Talán most érkezett el az idő, hogy belevigyem a nyelves dolgot. Meg is tettem.

     Halk nyögés hagyta el a száját, majd élvezettel szállt be a nyelv párbajba. Imádtam Bellát csókolni. Olyan természetes, olyan emberi. Miatta éreztem magam, még egy kicsit embernek. Farkasságom ellenére.

     - Sietek vissza, Kicsim! – vigyorogtam rá, majd még egy szájra puszi és engedtem, hogy leszálljon a motorlom. – Üdvözlöm Charliet és Renéet!

     - Rendben! – Úgy intett, ahogy nemrég, neki a vámpír srác. – Szia, Jake!

     Beindítottam a motort és már mentem is. Vissza La Pushba, hogy átadhassam az üzenetet a Falkának. Edward Cullen beleegyezett a feltételeinkbe, persze Ő azt nem tudja, hogy úgy volt elsőre, hogy én ember alakban leszek, csakhogy értsenek minket. De mivel bele lát mások gondolatába, erre semmi szükség.

     Haza érve, ledobtam a motorom, majd az erdő mélyébe futva átalakultam farkassá. Forróság ölelte körbe a testem, megremegtem és már négy lábon álló vöröses barna farkas voltam.  Garetten, Leahn és Paulon kívül, nem érzékeltem, hogy bárki farkas alakban lenne.

     Felmagasodtam, hogy mélyről felordítva, mindenki meghallja: Csapat gyűlést tartok.

     Csakhamar érzékelni kezdtem mindenkit.

     „Sam, beszélnem kell veled! Ha lehet, emberi alakban! Találkozzunk a nagy tölgynél. A többiek, menjenek addig a Tisztásra! Ott találkozunk!” – küldtem az Alfai – lehetőleg utolsó – parancsom.

     Még farkas alakban elfutottam a nagy tölgyhöz. Gyorsabb voltam, mint Sam, mindenkinél gyorsabb voltam.

     „Kivéve nálam!” – zavart meg Leah bosszankodó hangja. Morogva elküldtem a francba, majd emberré alakultam. Ugyanis megérkeztem.

     Rá két percre, Sam, emberi alakban jelent meg. Az arca kíváncsiságot tükrözött.

     - Sam, beszélnünk kell! – kezdtem bele. Nem volt zavaró, hogy mindketten meztelenek voltunk. Már hozzá szoktunk, mind a ketten. – Az Alfaságról van szó!

     - Értem, várom, az ezzel való problémádat!

     - Még nem érzem magam felkészülve erre, Sam! Talán az lesz a legjobb, ha egy ideig, még te vagy az Alfa – tértem azonnal a lényegre.

     - Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte élesen. – Ez nem olyan dolog, amit ha egyszer eldobsz, visszakaphatsz.

     - Nem készültem fel rá, hogy egy Falkát vezessek. Arra se készültem fel, ami velem történt. Ha lehetne, nem csak az Alfaságról mondanék le, de az egész farkas dologról! – Egy gyerek vagyok az Istenit! Mégis mit várnak el tőlem? Sam 20 éves, én 16. Van némi különbség. Én még nem nőttem fel ehhez, vagy akármi máshoz.

     - Rendben! Én Sam Uley, elfogadom, hogy a Falka új Alfája legyek.

     - Lenne egy hatalmas kérésem – kezdtem bele, immáron egyszerű falkatagként. – Szeretném, ha Bella tudhatna rólam, rólunk. Rossz érzés, hogy nem mondhatom el annak a személynek, hogy ki vagyok, aki az életemet jelenti.

     - A vének visszautasították a kérést.

     - Tudom, de…

     - Meglátom, mit tehetek, talán ÉN tudok rájuk hatni. – Jól halottam, hogy az „én” szót, kiemelte? Nem számít. Csak sikerüljön neki. – De Jake, te is nagyon jól tudod, hogy jobb, ha nem tud semmiről, veszélyben lenne. Emily és Kim is veszélyben vannak, de Ők bevésődések, és a falu lakói, könnyebben meg tudjuk védeni Őket. Bella védtelen. Ne haragudj, de ezennel meg kell, hogy tiltsam, hogy bármit elmondj neki, addig, amíg nem beszélek a vénekkel!

     Ez Alfa parancs volt, erős és könyörtelen. Teljesen lehúzott.

     - Eddig sem tettem! – morogtam rá.

     - Tudom! – nézett rám bocsánat kérően. – Menjünk el a Tisztásra, és közöljük a Falkával, ami itt történt és, amit megbeszéltél a Cullen fiúval.

     Bólintottam. Sammel egyszerre ugrottunk és földet érésnél, már négy lábon voltunk. Gyorsabb voltam, mégsem haladtam meg, egymás mellett futottunk a tisztás felé. Ahol már vártak.

     „Mit műveltél Jacob?” – az öcsém Garett hangja, teljesen a szívemig hatolt. Tisztában voltam vele, hogy Ő a második a rangsorban, legalábbis, vérileg, de nem éreztem, hogy Ő felkészült-e arra, hogy Alfa legyen. Sam idősebb volt, érettebb. Nem akaszthattam a 15 éves öcsémre, ekkora súlyt.

     „Azt, ami helyes volt! Bocsáss meg!” – válaszoltam gondolatban. Garett dühe nagyobb volt, mint hittem. Magában már visszafelé számolt, nehogy kitörjön. „Pont ezért nem lettél Alfa, tanuld meg visszafogni a dühöd, öcsém!”

     „Gyenge!” – lökte felém a gondolatot Paul, magában viháncolva. Épp ekkor értünk a tisztásra.

     „Elég legyen!” – Az Alfa első parancsa. Érezte, hogy Paul felhergelt. „Igen, Alfa lettem, Jacob így határozott. De nem kértem hozzá kommentet. Beszéljünk a Cullenekről!”

     Megmutattam gondolatban mindent, ami fontos lehet. Az éjfélre megbeszélt találkát. Edward Cullent, aki közöttünk, meg kapta az agy túrkász, vérszívói nevet.

     „A szerződés, onnantól él, hogy Én és a Cullenek vezetője kezet fogunk!” – mondta Sam.

     „Vagyis ember alakban akarsz eléjük sétálni?” – kérdeztem.

     „Ez örültség” – kezdte Seth, de Sam leintette.

     „Jacob, Paul és Jared végig mögöttem lesznek, farkas alakban! Ha valami nem stimmel, támadtok. De szerintem, nem lesz gond!” – határozott Sam.

      Egységesen bólintottunk rá.

      Felnéztem az égre. Mérgesen felmordultam. Elég későre járt. Pedig Bellának, azt ígértem, egy órán belül elintézek mindent. Szerintem a Falka, még egy ideig feltart, így még el sem tudok indulni.

     „Jacob, Garett!” – Egyszerre néztünk fel, öcsémmel, Samre. „Ma ti lesztek őrjáraton! Paulnak és Jarednek velem kell tartaniuk. A többiek pedig haza mennek! Fél 12kor találkozunk itt találkozunk! Nyomás!”

     Ez hihetetlen, így ma már át sem tudok menni Bellához. Haragudni fog rám. Azt gondolta, ha nem leszek Alfa, több időnk lesz egymásra, de ez nem jött össze. Csak több dolog szakadt a nyakamba.

     „Meg is érdemled!” – morogta felém Garett. Rá néztem, a sötétvörös színű farkasra mellettem, aki az öcsém volt, majd rá mordultam.

     „Fejezd be!”

     „Igenis bátyus!” – sóhajtotta a gondolatot.

     Abba maradt a beszélgetés. Elmentünk járőrözni, ami két órát vett el az életemből. Már sötét volt, amikor Leah, Embry és Quil átvette az őrséget.

     Farkas alakban indultam el, Belláék háza felé. Garett hazament Billyhez, hogy bekapjon valami kaját, mielőtt fél 12 lesz. Nekem ki kellett találnom valami nyomos, okot arra, miért késtem négy órát. A meccsnek is vége. Talán nincs is értelme mennem, fél órám lehet csak vele. De menni akartam. Látni akartam Őt.

     A fék árnyékában álltam meg, majd emberré alakultam. A lábszáramhoz csatolt fekete nadrágot, azonnal magamra húztam és már futottam is Bella ablaka alá.

     Megfogtam egy követ és az ablakra célozva eldobtam. Ezt megismételtem még kétszer, aztán Bella szobájában fény villant. Álmos arccal nézett ki az ablakon és, mikor meglátott, dühösen elhúzta a száját. Kinyitotta az ablakot és mielőtt bármit mondott, elrugaszkodtam, a földtől és a fa segítségével felmásztam egyenesen az ablakig. Bella mellett értem földet.

     Tekintete először csodálkozva mért végig, majd megakadt meztelen kidolgozott felsőtestemen, aztán haragosan a szemembe nézett.

     - Egy óráról volt szó! – Fonta körbe a karját a melle alatt. – Nem pedig arról, hogy beállítasz az éjszaka közepén, félmeztelenül, amikor kint, jéghideg van. Te teljesen megörültél, agyadra ment Sam Uley társasága.

     - Sajnálom, ami történt, de ezért nem Sam a hibás. Ő csak segíteni akar. – Álltam azonnal az új Alfa védelmére. „Ha valakit hibáztatni akarsz, ott vannak Cullenék!” – gondoltam bosszúsan.

     - Szóval már véded is Őt! – morogta Bella. – Egy évvel ezelőtt, még megvetetted Őt az akkori „banda tagokkal” együtt, Jaredet és Pault. Mi változott az óta? Felszedtél pár izomréteget? Megnőttél? Levágattad a hajad? Férfiasodtál? Mi történt, hogy úgy érzed, közéjük tartozol? Kérlek szépen, világosíts fel, hogy megérhessem!

     - Változtam, Ők is változtak, de az irántad érzet szerelmem nem! – vallottam be, azzal az egyszerű megvilágítással, amivel nem mondok el, semmi olyat, amit nem lehet. – Sajnálom Bella, ha bármit tudnék tenni, amivel megbocsátasz, szólj, mert én mindent elkövetek.

     - Válassz, én, vagy Ők? – Bella szemébe könnyek gyűltek az idegességtől.

     - Ez nem olyan dolog, amit csak úgy el lehetne hagyni, Bella! Megtenném, téged választanálak, de nincs rá mód.

     - Mi történik veled, Jacob? – kérdezte elcsukló hangon.

     - Olyan dolog, amit nem mondhatok még el. De meg kell bennem bíznod! Muszáj lesz. – Megfogtam a derekánál fogva és a mellkasomra húztam.

     - Bízom benned, de nekem ez nekem már sok!

     - Tudom, de nemsokára minden rendben lesz – ígértem mélyen a csokoládé szemekbe nézve. – Most mennem kell!

     Felsóhajtott, de azért bólintott.

     - Reggel nem tudok jönni, de holnap átugrom, ez már biztos – ígértem újra. Biztos voltam benne, hogy tudom teljesíteni. Reggel őrjáraton leszek, de a délutánom, egészen estéjig, szabad.

     - Siess haza, és ha lehet, ne fázz meg! – kérte Bella.

     - Én? Soha – vigyorogtam rá élénkebben. – Szeretlek! Szia!

     - Szia, Jake! – sóhajtotta, majd megdermedve figyelte, hogyan ugrok ki az ablakából. Mesterien értem földet. – Jacob! Megörültél?

    - Még nem! – nevettem fel, majd futásnak eredtem. Hamarosan elnyelt a sötét erdő. Visszakapcsoltam a nadrágot, majd következett az átváltozás. Forróság, remegés. A megszokott sorrendben.

     Pontosan értem a tisztáshoz, a Falkával szinte egyszerre értünk oda. Garett és Seth késett, Ők ketten voltak a két fiatal. Bár szerintem, bizonyos korlátokon belül, Garett intelligensebb volt, de a makacssága és a dühe, folyton veszélybe sodorta.

     „Indulás, a Cullen család már a határnál vár minket! Essünk túl rajta, minél előbb!” – Adta ki a parancsot Sam. Mindenki egyszerre indult meg, és, ahogy már Sam említette, a Cullen család tényleg előbb kiért, mint mi. A család hét tagból állt, legalábbis hét vámpír volt jelen.

     Egy hatalmas vámpír állt leghátul, arra várva, mikor kell támadni. Közvetlenül előtte egy szőke vámpír volt, kifejezéstelen arccal nézte a Falkát. Mintha tanulmányozna. Mellette egy manó kinézetű lány állt, furcsa szemekkel szemlélve minket. Előtte állt Edward Cullen, és egy szőke csajszi, aki undorodva nézett, egyenesen a szemembe. A lány mellett egy barátságos arcú, vörös hajú nő állt. Legelöl egy szőke hajó vámpír állt. Ő volt Dr. Carlise Cullen, a Forksi korházban, már láttam egyszer-kétszer. Tuti Ő volt a családfő.

     Megfagyott a levegő egy pillanatra.

     „Sam, ez lehetséges?” – kérdeztem gondolatban, már elég haloványan. Tekintetem a testvéremre tévedt, aki elkábult pofával nézte az egyik Cullen lányt.

     Válasz nem érkezett. Mindenki megfagyott. Még a Cullen család is.

     „Olyan… mint a gravitáció. Már nem a föld vonzása tart ezen a földön. Hanem Ő.” – akadozva hallottam meg Garett gondolatát, miközben egyre közelebb araszol a rövid fekete hajú lányhoz, aki úgy néz ki, mint egy kis manó. Karcsú és gyönge kinézetet kelt másokban.

     „Bevésődés egy vámpírba?” – kérdezte Leah undorodva.

     „Lehetetlen, elképzelhetetlen!” – Sam.

     „Ez új fordulatokat vesz!” – viháncolta Seth.

     „Ez gáz!” – Paul.

     A lányra néztem, aki az öcsémet bámulta, mintha Garett a legérdekesebb ruha lenne az egész világon. A tekintete gyengéd és zavart volt. Az első látásra szerelem megtörtént. Csakhogy ezzel nem számoltunk!

     - Bevésődés történt – nyögte Edward, miután megtalálta a hangját. – Garett Black, bevésődött Alicebe, ez pedig sok új helyzetet szült. Változásokat. Amikre még Ők sem tudják a választ.

     - Lehetetlen – ordította a szőke hajú srác, most már ádáz tűzzel a szemében. – Alice az enyém, senki nem veheti el tőlem! Még te sem, bolha zsák!

     Garett hangosan felugatott.

     Bevetette magát az erdőbe, majd emberként visszatért. A teste idegességében úgy remegett, mint a nyárfalevél.

     „Jacob! Változz emberré és vidd el őt innen! – Sam

     „Értettem!” – mormogtam.

    Nem érdekelve a Cullen család jelenléte, emberré változtam, majd gyorsan magamra vettem a nadrágomat. Az öcsémhez rohantam, aki egy fejjel volt csupán alacsonyabb nálam. A szemei feketék voltak a sötétében, de még így is láttam, hogy vad düh ég bennük.

     - Ő az enyém! Az én lenyomatom! – összeszorított fogakkal mondta. – Velem kell lennie… Meg kell védenem!

     - Nincs veszélyben Garett! – biztosítottam. – Gyere velem!

     - Nem megyek sehova! – morogta, de Sam ugatására, már mozdult is. Makacsul bevágtatott az erdőben, én pedig kénytelen voltam utána rohanni. Aztán észrevettem, hogy elsiklik mellettem valaki és lelásítottam. Vámpírbűz csípte az orom, azonnal tudtam, hogy Alice Cullen surrant el mellettem.

     A bevésődésről szóló feltételezéseink tévesek voltam. Itt az élő példa rá. Garett és Alice egymásnak lettek teremtve és ennek semmi köze, a kevés farkashoz, vagy a terhességhez. Hiszen a vámpírok képtelenek teherbe esni. Legalábbis szerintem. Még nem láttam kis mászkáló zombikat, így nem tudhatom.

    Megálltam. Tíz méterre tőlem, Garett és Alice egymást nézve álltak. Körülbelül egy-két méter volt a közöttük lévő távolság.

     Meghitt pillanatukon én csak fintorogni tudtam. Egy farkas és egy vámpír? Ez amúgy tényleg gusztustalan. De ha az öcsém belévésődött, nem tehetek semmit. Elfogadom, hogy egy vérszívó a szerelme. Bár nem hiszem, hogy ennek lesz folytatása. Garett szenvedni fog. És még csak nem is sejti. Vagy lehet, hogy legbelül érzi.

    - Sosem láttalak – Alice hangja olyan halk volt, hogy alig hallottam meg. – Mégis te vagy az!

     - Ezt meg, hogy érted? – kérdezte az öcsém és haloványan elmosolyodott.

     - A jövőbe látok, mindenkit látok, aki az életembe lép. Téged viszont nem – sóhajtotta.

     - Sajnálom, ha gondot okoztam! – Garett próbált nyugodt maradni, de Ő is észrevette, hogy ez a beszélgetés kezd át menni valami rosszba.

     - Én sajnálom, amiért egy vámpírba szerettél bele!

     - Ez nem csak szerelem, 20%-ban az, de a többi 80%-ban valami sokkal több – nyögte halkan az öcsém.

     Eleget hallottam! Kezdtem hátrálni és visszamentem a többiekhez. A feje tetején állt minden. Már Sam is emberi alakban volt, így kommunikált a vezetővel, Carliseval. Edward és a nagydarab fickó, pedig próbálta visszatartani a szőke srácot, aki idegesen fürkészte az erdőt.

     Ez nem lesz így jó! A bevésődés nem jött jókor.

Végül úgy döntöttem, mégis két fejezetbe bontom Jacob és Edward szemszögét. Ugyanis, Edward szemszöge, már most elég hosszúra sikerült! xD Körülbelül 10 oldalt szánok rá. Bella szemszög, csak a 4. fejezetben lesz így várható.

Sajnálom.

Így csupán Jacob szemszöget olvashattatok, pedig tisztában vagyok vele, hogy Edwardét jobban szeretitek.

Ne izguljatok! Csütörtökön jön a harmadik fejezet, ami elég hosszú lesz, és végig Edward szemszögét élvezhetitek! :P

A bejegyzést írta, Blair Light.

Második - Bonyodalmak |részlet|

Jacob Black

 „Indulás, a Cullen család már a határnál vár minket! Essünk túl rajta, minél előbb!” – Adta ki a parancsot Sam. Mindenki egyszerre indult meg, és, ahogy már Sam említette, a Cullen család tényleg előbb kiért, mint mi. A család hét tagból állt, legalábbis hét vámpír volt jelen.

     Egy hatalmas vámpír állt leghátul, arra várva, mikor kell támadni. Közvetlenül előtte egy szőke vámpír volt, kifejezéstelen arccal nézte a Falkát. Mintha tanulmányozna. Mellette egy manó kinézetű lány állt, furcsa szemekkel szemlélve minket. Előtte állt Edward Cullen, és egy szőke csajszi, aki undorodva nézett, egyenesen a szemembe. A lány mellett egy barátságos arcú, vörös hajú nő állt. Legelöl egy szőke hajó vámpír állt. Ő volt Dr. Carlise Cullen, a Forksi korházban, már láttam egyszer-kétszer. Tuti Ő volt a családfő.

     Megfagyott a levegő egy pillanatra.

     „Sam, ez lehetséges?” – kérdeztem gondolatban, már elég haloványan. Tekintetem a testvéremre tévedt, aki elkábult pofával nézte az egyik Cullen lányt.

     Válasz nem érkezett. Mindenki megfagyott. Még a Cullen család is.

     „Olyan… mint a gravitáció. Már nem a föld vonzása tart ezen a földön. Hanem Ő.” – akadozva hallottam meg Garett gondolatát, miközben egyre közelebb araszol a rövid fekete hajú lányhoz, aki úgy néz ki, mint egy kis manó. Karcsú és gyönge kinézetet kelt másokban.

     „Bevésődés egy vámpírba?” – kérdezte Leah undorodva.

     „Lehetetlen, elképzelhetetlen!” – Sam.

     „Ez új fordulatokat vesz!” – viháncolta Seth.

     „Ez gáz!” – Paul.

     A lányra néztem, aki az öcsémet bámulta, mintha Garett a legérdekesebb ruha lenne az egész világon. A tekintete gyengéd és zavart volt. Az első látásra szerelem megtörtént. Csakhogy ezzel nem számoltunk!

Itt egy kis részlet a következő fejezetbe, ami, ha minden igaz csütörtökön kerül fel. Az előző fejezet 9 oldal lett, legnagyobb örömötökre a második fejezet kicsit hosszabb lesz. Eddig még csak Jacob szemszöge van készen, az 6 és fél oldal lett. Edward szemszögén dolgozom éppen, remélhetőleg, hosszabb lesz mint Jacobé. Ez azért van, mert ez a fejezet a 'bonyodalmak' kicsit sok eseménnyel jár.

Remélem felcsigáztalak titeket, mert a célom ez volt!

Csütörtökön találkozunk! 

A bejegyzést írta, Blair Light.

Első - Új diákok Forksban

Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk.

Bella Swan

 

     MÉG BE SEM szálltam a meleg autóba, Jacob azonnal indította a motort. Kicsit hallgatag volt, de ezt a fáradt ábrázatára fogtam. Meg akartam jegyezni, hogy pihenhetne többet, aztán rádöbbentem, mégis miért mondjam, ha egyszer úgy sem hallgat rám?

     Rá néztem a srácra, akivel már lassan fél éve járok. Jacob a La Pushi rezervátumban lakott, származása szerint indián féle volt. A bőre szép rozsdabarna. Sötét barna szemei tökéletesen illetek, férfias arcába, a haja - ami fekete volt -  ismét megnőtt, gondolom, hamarosan megint rövidre vágja. Magas volt és izmos, kétszer akkora volt, mint én. Persze nem a külső adottságai miatt szerettem, hanem mert Ő Jacob, a srác, akit nem lehet nem szeretni. Habár mostanában kicsit mogorvább és kedvetlenebb. Hamarabb elveszíti a fejét, mint régebben. Hiányzott a mindig vigyorgós, viccelkedő Jacob, a mostani, sokszor felbosszant.

     - Este átjössz? Charlie tegnap megjegyezte, hogy kevesebbet vagy nálunk - kezdtem bele első értelmes mondatomba. Jacob szája mosolyba rándult, majd egy pillanatra felém pillantott, de akkor már vigyorgott.

     - Természetesen, nem hagynám ki a ma esti meccset - nevette öblös, férfias hangján.

Mérgesen elhúztam a számat.

     - Arra gondoltam velem is lehetnél - morogtam és makacsul magam elé kezdtem bámulni. Jacob beparkolt az iskola parkolójába. Arra eszméltem fel, hogy forró ujjai végig simítanak a kezemen. Ekkor néztem fel rá.

     - Mi más miatt mennék át? Már otthon is van Tv, de ha már összeölelkezve ülünk a Tv-tek előtt... - kezdte, de befogtam a száját a tenyeremmel.

     - Tudom! - Mosolyogtam rá, mire sóhajtott egyet, a lehelete égette a tenyeremet. Szájáról a homlokára siklott a kezem. - Már sokszor kérdeztem, de nem vagy beteg Jake?

Az arcvonásai megkeményedtek, a szemét pedig lehunyta. Eltelt néhány másodperc, majd kisimult arccal ismét rám nézett.

     - Semmi bajom - mormogta alig hallhatóan, majd felém hajolt és megcsókolt. Egy pillanat volt, csupán, de ez is felért egy egész világgal. - Szeretlek!

     - Szeretlek! - suttogtam még mindig kábultan a csóktól.

     - Sietek érted iskola után - ígérte vigyorogva. Hatalmas - igen forró - kezeivel végig simított az arcomon, édes bizsergést hagyva maga után. Előre hajolt és most sokkal hosszabb időre, az ajkamra tapasztotta a sajátját. Sós íze volt a szájának, még sem éreztem sose ennél jobbat. Ajkaim elnyíltak, akárcsak az Övéi, már ott tartottunk, hogy elmélyítsük a csókot, amikor megdermedt.

     Aggódva dőltem hátra, hogy tanulmányozhassam az arcát. Semmi jelét nem láttam, hogy dühös lenne. Egyszerűen csak koncentrált. Aztán az arcizmai megkeményedtek és mereven előre kezdett bámulni. A teste remegni kezdett. Arra a pontra néztem, ahová Ő is.

     A szám elnyílt egy pillanatra. Sosem gondoltam, hogy egyszer látni fogok, ilyen tökéletes embert, mint Őt. A szemei éjfeketén csillogtak, Jacobot nézte, nem engem. A bőre, halálosan fehér volt, a tartása, akár egy angyalé. Természetfelettien hasonlított a rajzfüzetemben lévő szárnyas angyalomhoz. Bronz barna haja össze-visszaállt, tökéletes arca tetején. A szemei alatti lilás karikákból arra következtettem, hogy régebb óta nem aludt, mint a mellettem ülő Jacob.

     Nem bírtam elnézni róla, a tökéletessége rabul ejtett.

     - Kerüld el az új diákokat - mormogta mellettem Jacob, ekkor sikerült elfordulnom az angyaltól, hogy felé nézhessek.

     - Mégis miért? - Összevontam a szemöldökömet és ráncolni kezdtem a homlokomat. Jacobba meg mi ütött?

     - Mert megkértelek rá, Bells - nézett Ő is rám, szemei komolyan csillogtak. - Talán majd egyszer megérted, hogy miért kérlek erre.

     - Talán, akkor el is magyarázhatnád!

     - Mennem kell, majd jövők! Vigyázz magadra - csókolt újra szájon. Mérgesen szálltam ki a meleg kocsiból a hideg levegőre. Borzongató érzés volt. Szememmel egyből a fiút kerestem, de nem találtam, csalódottan sóhajtottam. Jacob még intett egy utolsót, majd elhajtott. Elfelejtettem említeni neki, hogy ma már ideje lenne iskolába mennie...

     A földet nézve mentem, de mindezt meg is bántam, mert valami hideg és kemény ütközött nekem, vagy én neki. Szerintem még hátra is estem volna, ha ez a valaki, nem fog vissza a derekamnál fogva. Felnézve, egyből megdermedtem. Az angyalarcú srác nézett le rám aggódva. Szemei, most arany barnán csillogtak - talán csak a kocsiban tűnt másképpen. A kezei jéghidegek voltak, még a kabátomon keresztül is éreztem, a belőle áradó hideget.

     Feltűnt, hogy zihálok. A fiú lehunyta egy pillanatra a szemét, mikor újra kinyitotta, mintha sötétebbek lettek volna. Kirázott a hideg, nem azért mert fáztam, hanem, mert megrémisztett a tekintete.

     - Ne haragudj - morogta fog csikorgatva. A hangja egyszerre volt édes, mint a méz, és éles, mint a penge. Elengedett, amikor megbizonyosodott a felől, hogy képes vagyok a lábaimon állni. Megkerült és már ott se volt.

Mire feleszméltem Riley - a bátyám - és Elliot került elő a semmiből. Riley mosolyogva bicegett el hozzám, tegnap megsérült focizás közben. Nagy darab volt, körülbelül úgy nézett ki mint Jacob, csak Ő kicsit magasabb és keskenyebb volt. Elliot alacsony volt, szinte velem egy magas, vékony és hatalmas szájjal rendelkezett. Most is éppen boldogan csacsogott valamit Rileynek.

     - Bells, Jacob már elment? – kérdezte mellém érve Riley. Jacob és Ő régen nagyon jól kijöttek, de mióta az említett indián pasim megváltozott, Riley felé való hozzá állása is. Ellentét féle alakult ki közöttük, ennek pedig nem igazán örültem.

     - Nem rég, igen – válaszoltam halkan. Azt már nem jegyeztem meg, hogy elég mogorván hagyta el az iskola parkolóját.

      - Mi ez a rosszkedv, Bella? – kérdezte váratlanul Elliot. – Csak nem veszekszetek a pasiddal. – Rileyal mosolyogva összenéztek, majd laza nevetésbe kezdtek. Megforgattam a szemem és elmentem mellettük.

     Riley egy évvel volt nálam idősebb, apám és anyám, még házasságon kívül született első gyermeke. Én egy évre rá születtem meg. A húgunk, Emma, jövő héten tölti a hatodik élet évét. A szüleink egy épp rossz időszakában érkezett a kis Emma, neki köszönhetően, a család még együtt van.

     Riley és Emma, inkább anyára, Renée-re hasonlítanak. Kék szem, szőke haj. Bár Renée jelenlegi hajszíne, most inkább vöröses, mint szőkés.

     Én szinte mindent apámtól örököltem. Barna szememet, mogyoró barna – kissé hullámos hajam – még a belső tulajdonságaimmal is á ütöttem.

     Mire beértem a megadott a terembe, már rám is csöngetek. Első órám, spanyol volt, az A épület nyugati szárnyában, a 211 terembe, Mr. Gilberttel. Nem szerettem a figyelem központjában lenni, de ez a tanár mindig elérte, hogy ott legyek. Kedvenc elfoglaltsága az én leégetésem volt.

     Leültem a rendszeres helyemre, Anne mellé, aki az iskolában, a legjobb barátnőm volt. Az volt benne a jó, hogy sosem kérdezett, sosem beszélt, nem zargatott olyan hülyeségekkel, mint Claire, egyszerűen csak ült mellettem és néha rám mosolygott. Nekem pedig ennyi éppen, hogy elég volt.

    A következő pillanatban, mély csönd ereszkedett a teremre. Két számomra ismeretlen szépség lépett be a terembe. Hasonlítottak a nem rég látott tökéletes anyalomhoz. A különbség csak annyi volt, hogy nem vonzottak olyan intenzíven, mint az a srác. Egy rövid fekete hajú, alacsony lány, mellette egy halál ábrázatú, oroszlány sörényű srác lépett be a terembe, kézen fogva. Szépek voltak, furcsák, és eszméletlenül sápadtak. A szemeik, arany barnák voltak, kedvesen, melegen csillogok.

     A tanár, Mr. Gilbert utánuk lépett be a terembe. Miután megtörtént a bemutatkozás, helyet foglaltak mögöttünk. Nem mertem hátranézni, pedig éreztem, hogy engem néznek. Kicsit meg ijedtem. A hátamban éreztem, aranybarna szemeik hidegségét és kíváncsiságát.

     Szerencsémre a tanár csupán egyszer szólított fel. Bár annál az egy mondatomnál is remegve küszködtem a szavakkal.

     Egyszer mintha a két idegen [nevükön szólítva, Alice és Jasper Cullen], az én nevemet mondták volna, csilingelő hangúkkal… Hátra is néztem, de meg bántam. Engem néztek… avval a kíváncsi tekintettel, amivel még sosem találkoztam. Egyszerre volt, titokzatos, kiderítés vágyó, bizalmas, és hideg, mint a jég, mégis kíváncsi…

     Nem sokkal később éppen az ebédlőbe tartottam, egymagamba, mert a barátaimmal úgy beszéltük meg, hogy mindig ott találkozunk.

    Már félúton jártam, amikor Simon Dawn – a srác, aki tavaly folyamatosan engem fűzött -, csatlakozott hozzám. Kedves fiú volt. De nem nekem való. Szőke felfelé zselézett haj, kék szemek, amik mindig idiótán bámulnak. Tavaly még látszott Simonon, némi gyermetegség, jelenleg azonban, Ő volt az iskola legmenőbb pasija, aki elég férfiassá nőtte ki magát.

     Ezért is nem érdekelt. Nem nekem való. Számomra az olyan fiúk, mint Jacob – humoros, jókedvű, vicces, megértő, kedves – tökéletesen megfelelnek. Jacob mellett egy új Bella lettem, aki kevésbé fél egy olyan apróságtól, mint a motorozás.

    Mellesleg, én Jacobot jobb pasinak tartottam, mint Simont, és az iskolában – legalábbis azok, akik ismerték Jaket – ugyanígy gondolták.

     Beléptünk az ebédlőbe, én pedig azonnal lesokkoltam. A mi asztalunk mellett kettővel, ott ült Alice és Jasper Cullen, másik három emberrel eggyüt. Közülük kettő nem volt ismerős, gondolom, már felső évesek, idősebbnek is tűntek. A szőke hajú lány, gyönyörű volt. Habár arca, most éppen dühös ráncba szaladt, még így is csodálatosan tökéletes volt. Mellette én, egy kupac ló trágya voltam.

     Amint el tudtam róla nézni, a mellette ülő fiút kezdtem fürkészni. Fekete göndör fürtjei, tökéletesen keretezték, éppoly tökéletes arcát, mint a mellette ülő, lányét. Megtermett, mackó formája volt, testét, hatalmas izom köteget fedték. Nagyobb darab volt, mint Jake, Sam, vagy akárki más, akit ismerek.

     Nem esett nehezemre, a balján ülő, angyalhoz fordulnom. Merengve nézett maga elé, szép aranyszín szemeivel.

     Rádöbbentem, hogy ez az egy közös van bennük. A szem színűk. Mind az őt Cullen gyereknek aranyszínű szemei vannak.

     Ismét az angyalra néztem, de meg is bántam, éppen engem nézett, olyan pillanat volt ez, amitől nem csak megborzongtam, de még a szívem is hevesebben kezdett verni. Ez talán baj volna?

Edward Cullen

     CSOKOLÁDÉ BARNA szemei úgy olvadtak az agyamba, hogy mikor épp nem azt nézem, akkor is látom magam előtt.

     Mikor belépett az ebédlőbe és megéreztem a vére illatát – ami még ilyen távolságból is, kaparni kezdte a torkomat -, egyből felé néztem. Ő éppen Emmettet fürkészte, kíváncsi szemekkel, a gondolatait azonban nem hallottam. Ezt furcsálltam is.

     Elnéztem róla és gondolkodóba esve, magam elé kezdtem nézni. Koncentráltam, hogy a fejébe láthassak. Vajon, mit érez? Mire gondol éppen? Mi a következő lépése? Fél tőlem a reggeli reakcióm miatt?

     Megint rá néztem, most azonban, nem telt el két másodperc és Ő is felém pillantott. Nem bírtam elereszteni, szemei fogságban tartottak. De muszáj volt, hogy jobban át tanulmányozhassam a szépséges lányt. Az arca, szebb volt, mint bármelyik vámpíré, még sosem éreztem ehhez hasonló erőt arra, hogy kijelentsem: Ez a halandó tökéletesebb, mint bármelyik vámpír!

     A haja mogyoró barna volt, néhol kissé göndörkés. A teste is tökéletes volt, bár láttam benne, valami ügyetlen tartást.

     Ezen mosolyognom kellett.

     Az ajkai, pirosak voltak, kitűntek fehér bőre miatt. Az alsó kicsit vastagabb volt, mint a felső, ezzel megalkotva a legjobb szájat. De, miket gondolok? Hm. Némiképp igazak az okfejtéseim. Vámpír szemmel látva a dolgot, Bella Swan – sok gondolatban szerepelt a neve és az arca – egy igazi szépség. Sőt, ez merő sértés. A gyönyörű a megfelelő szó a megjelenésére.

     Elnéztem róla, hogy se a családomnak, se másoknak ne tűnjön fel, hogy úgy bámulom őt, mint valami idióta szerelmes kisfiú.

     „Nem értem Bellát. Van egy helyes pasija és mégis Edward Cullent bámulja, úgy, mint, aki első látásra bele esett.” – a gondolat Claire Greytől jött. Az idegesítő csajtól, aki történelmen mellettem ült és be nem állt a szája.

     A gondolat mégis szíven szúrt.

     Emberek… Természetes, hogy egy ilyen gyönyörűségnek, mint neki, van barátja.

     - Bella! – Riley Swan, Bella bátyja mosolyogva üdvözölte, az érkező lányt és maga mellé ültette. Nem akarta, hogy még véletlenül is, de Simon Dawn mellé üljön.

     Mosolyognom kellett. A srác, már most rendesnek tűnt.

     - Bella, mit szólsz az új diákokhoz? – kérdezte váratlanul Claire, az idegesítő, lány. Nagyon füleltem, hogy hallhassam a hangját – most először – és a válasz is érdekelt.

     - Nem ismerem őket annyira – felelte néhány másodperc után. A hangja… természetesen emberi volt, mégis kellemes csengésű. – Alice és Jasper Cullennel, együtt volt Spanyol órám, mögöttem ültek. A többiek nevét, nem is tudom.

     - Kár – válaszolta gúnyosan Claire. – Én Edward Cullen mellett ültem Történelmen!

     - Az ki? – szúrt bele a beszélgetésbe Simon.

     - A leghelyesebb Cullen fiú, a bronzbarna hajú, szexi félisten – kuncogta, mint egy kis gyerek. Szexi félisten? Ez röhejes.

     Feltűnt, hogy Bella szíve hevesebben kezd verni, próbáltam csak rá koncentrálni. Halkan elmorgott valamit…

     - Szóval Edward a neve…

     - Mondtál valamit Bella? – kérdezte Claire, hatalmas vigyorral az arcán. – Mellesleg, tudom, téged ez úgy se érdekel, hiszen neked ott van Jake. Nem?

     A választ nem vártam meg, idegesen a hajamba túrtam, megfogtam a tálcám, majd kisiettem az ebédlőből. Magamon éreztem testvéreim kíváncsi tekintetét, de Alice…

      „Nem sokára minden jó lesz Edward!” – küldte gondolatba vidáman, kedvenc húgocskám.

     Megeresztettem egy fintort, majd elsiettem a következő órámra, ami Biológia volt. Átmentem – a szakadó esőbe – a B épületbe, majd megkerestem a 324-es termet. Mr. Dawn – Simon apja – volt a tanár.

     Nem telt bele öt percbe és a tanár belépet, két – számomra nagyon ismerős – személlyel. Közülük, az egyiket, azonnal szemügyre vettem, akárcsak az ebédlőbe. Bella elmosolyodott, amikor a tanár említette, mi lesz a mai óra anyaga, Simon csak félre húzta a száját.

     - Edward, kijönnél az asztalomhoz egy pillanatra? – kérdezte Mr. Dawn, amikor feltűnt neki, hogy a teremben vagyok. Máris pattantam, már mielőtt megkért volna, ugyanis, a gondolatai elárulták szándékát.

    Elmenve Bella mellett, megéreztem a teste forróságát, nem csak azt. A vérét is. Kínzó szomjúság lett rajtam úrrá. Összeszorítottam az álkapcsomat és megpróbáltam nem levegőt venni. Mindez nehezemre esett, ugyanis akarta, érezni a vérének illatát, nem csak érezni, de ízlelni is.

    Gondolatban fejbe csaptam magam.

    Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, majd elmentünk egymás mellett és ahhoz, az asztalhoz ült, ahogy néhány másodperce még én is ültem.

     Megkaptam a tanártól a tankönyvem, majd megkért, hogy mutatkozzak be.

     - Edward Cullen vagyok, nemrég költöztem ide a családommal Alaszkából. – A hangom nyugodt volt, a bennem lévő ezernyi érzelem, hatása alatt is.

     Mivel máshol nem volt hely, becsusszantam Bella mellé, oda, ahol eddig is ültem. Nem vettem levegőt, képtelen voltam rá. Nem bánthatom. Egyszerűen nem ronthatom el 90 év önuralmát, egyetlen lány miatt, akinek vére, szinte hívogat, csábit.

     A testem megfeszült, mikor Bella megmozdult. Azt hittem megijedt – meg kellett volna – de nem egyszerűen csak közelebb húzódott hozzám, az okát pedig nem értettem. Aztán láttam, hogy egy egyszerű hangya van az asztal sarkában. Valamit tennem kellett, hogy arrébb húzódjon. A forróság, ami elöntötte a torkom, fájdalmas marást hagyott maga után.

     Áthajoltam Bellán, akinek a lélegzete elakadt egy pillanatra, majd lepöccintettem a zavaró bogarat. Nem történt semmi. Bella nem ment arrébb, nem húzódott el tőlem.

     Ránéztem, hogy tanulmányozhassam az arcát, ugyanis a gondolatait nem hallottam. Belenézett a szemembe, mélyen, láthatta a bennük lévő, gyilkos ösztönt, mert ekkor ijedség, villant át az arcán és arrébb húzódott. Végre.

     „Vajon tetszem már neki? Csak miatta változtam ennyit! Ajj, Bella… - Simon gondolata a semmiből jött. Idegesen a hajamba túrtam. A srác, már most bosszantott.

     - Szia. – Én lettem volna, aki megszólalt? Tényleg ilyen idióta vagyok, hogy megszólítom Bellát, miközben ilyen nehezen vagyok képes elviselni a vérét? Ezzel az apró szóval is túl sok dolgot rontottam el.

     A székem szélébe kapaszkodtam, erősen fékeztem magam. A lány miatt, akit még csak nem is ismerek.

     - Szia – suttogta halkan, gondolom, hogy ne halja meg a tanár. El kellett mosolyodnom, muszáj volt.

     Valamit jól csinálhattam, mert Bella elpirult, szemeiből pedig eltűnt a félelem.

     - Ugye te Bella Swan vagy?

     - Te ezt honnan tudod? – kérdezte homlok ráncolva.

     - Mondhatnám, hogy tipp volt, de gondolom, megijednél – kuncogtam, majd rá kacsintottam. Ez is sok volt, a testem ismét megfeszült, várva az elkerülhetetlent. Vérének illata ismét eltalált hozzám. – Claire Grey mellett ültem és be nem állt a szája, rólad is beszélt. Eléggé idegesítő volt.

     - Hát igen, Claire, furcsa egyéniség – mosolyodott el halványan. Olyan szép így.

     - Az – hagytam rá. Szerintem nem furcsa, inkább morbid, de ezt nem nekem kellene mondani, hiszen én vagyok a vámpír.

     Bella beharapta az alsó ajkát, majd boldog mosoly terült el az arcán. Ezen pedig ismét nevetnem kellett. Olyan aranyos volt, ahogy ezután rám pillantott, kérdő csokoládé barna szemeivel.

     Könnyebb lett a helyzet, elvoltam képes viselni a vér csábítását, habár még küzdöttem magammal. Néha megfeszültem, ökölbe szorítottam a kezem és összezártam az állkapcsomat. Ilyenkor rendszerint, vagy Bella mondott valami érdekeset, vagy a tanár szólt közbe a beszélgetésünkbe.

     Nyeltem egyet, mielőtt válaszolhattam volna, Bella legújabb kérdésére. Ő kíváncsian figyelte minden egyes mozdulatom, így kénytelen voltam, óvatos lenni.

     - A nevelő apám itt, Forksban kapott új munkát. Habár Ő egy kitűnő orvos, számára nem az a lényeg, hogy éppen hol dolgozik, hanem az, hogy életeket menthet. Alaszkában is maradhattunk volna, de apámnak nehezére esett vissza utasítania a munkát. Végül itt kötöttünk ki, de nem is bánom. Szeretem a hideget.

     „Bár Alaszkában sincs meleg.” – gondoltam, magamon röhögve legbelül.

     - Szereted a hideget? – kérdezte halkabban, mert a tanár éppen minket nézett. Féloldalasan rámosolyogva bólintottam egyet. – Én sosem szerettem, ez így elég vicces, mert az egész életemet itt éltem le, Forksban. Bár La Pushi barátaim mellett, mégse éreztem, soha, hogy ez a város hideg lenne.

     - Akkor a te világod a barna színből áll?! – Ez inkább volt megállapítás, mint kérdés. – Nekem a hideg színek kedveznek!

     - Jelenleg nem barna színű a világom – vallotta elpirulva, mélyen a szemembe nézve.

     - Gondolom, nem áll szándékodban megosztani velem, hogy jelenleg, milyen színű a világod, igaz?

     - Attól függ, kivel vagyok, ha Jacobbal, akkor valóban a barna – sóhajtotta elgondolkozva. A név hallatára megdermedtem. Legalább nem tagadja, hogy van valakije.

    Nem tudom melyik pillanat volt az, amelyikkel elrontottam, de véletlenül, Bella puha és forró keze az én kemény és hideg kőszikla kezemhez ért. Egyszerre rántottuk el a kezünket. Bella libabőrös lett.

     - Ha velem vagy, milyen színű a világod? – Ahogy elhagyta a számat a kérdés, már meg is bántam.

     - Olyan színű, mint az alkonyat, a szem színeddel keverve – vallotta be, gyorsan elnézve rólam.

     - Ez nem is olyan borzalmas – kuncogtam.

     - Borzalmasra számítottál?

     - Fogalmam sincs, mire számítottam, csak pont nem erre, de köszönöm! – Komolyan hálás voltam neki, amiért megajándékozta a napomat, a létemet, ezzel az egy kis mondatával.

     Mélyen belélegeztem a levegőt. A torkom égett, a testem támadásra készen állt. De nem tettem semmit, vártam és élveztem az illatot. A szörnyeteg kitörni készült, de erős rácsaimnak köszönhetően, semmi esélye se volt.

     Kicsöngetés után, Bella és én, kettesben készültünk elhagyni az iskolát. Sokan minket néztek, de mi csak mentünk, egy méterre egymástól és beszélgettünk. Jó érzés volt, hogy már valamennyit Bellának is számítok. De tudtam, hogy nem lehetünk barátok, az túlkomplikált lenne. A vére így is úgy csábít, mint még semmi azelőtt.

     Még ki se léptünk, máris megéreztem a bűzös kutya szagot, pont úgy csípte az orom, mint reggel. A kutya egy motornak támaszkodva figyelt minket, gyilkos tekintettel.

     „Hiába kértem Bellát, hogy kerülje az új diákokat!  Hogy magyarázhatnám meg neki, hogy Cullenék veszélyesek? Az életével játszik!” – küldte felém a gondolatot mérgesen. Ismeri Bellát? Tényleg. Bella említette, hogy jóba van, a La Pushiakkal.

     Bellának is feltűnt a srác jelenléte, mert megállt, vele együtt én is.

     - Jake – sóhajtotta. A szám láthatatlan vonallá szűkölt, a testem pedig kőszoborrá dermedt. Ez lehetetlen. Bella egy farkas emberrel jár? Várjunk csak, lehetséges, hogy tudja, mi vagyok? E miatt a bolha fészek miatt, mindent tud?  Nem, az nem lehet, hiszen, akkor szoba se állt velem.

     Ezek hatalmas gondok.

     Jacob mérgesen indult el felén, végig engem nézett, gyilkos szemeivel. Csakhamar érzékeltem, hogy a testvéreim is, kiélezve figyelnek valahonnan. Hallattam a gondolataikat.

     „Féltem, neki elég egy pillanat és Bella halott.” – gondolta. Mégis honnan veszi a bátorságot, hogy azt higgye, képes lennék bántani Bellát? Bár, sajnos, igaza volt.

     - Bella, megtennéd, hogy a motorhoz mész? – kérdezte Jake.

     - Nem szükséges, mond gondolatban, azt is hallom, hidd el! – olyan halkan és olyan gyorsan beszéltem, hogy csak Ő értse. Értetlenség csillogott a szemébe, majd kapcsolt. Bólintottam a következő gondolat menetén,

     - Miért? – kérdezte Bella, Jacob kérésére.

    „A szerződés áttárgyalásának esetében, legyetek ma a határvonalnál, pontosan éjfélkor! Mivel te agy túrkász vagy, farkas alakunkban jelenünk meg, te leszel a fordító! A barátnőmtől, pedig tartsátok magatok távol! Remélem érthető voltam, ha nem, akár el is takarodhattok!” – küldte a várt gondolatot, amire egy apró bólintást kapott.

     - Nem fontos, menjük, Kicsim – sóhajtotta Jacob, majd megfogva Bella derekát, egy csókot préselt az ajkaira. Egy pillanat volt, de nekem mintha évek lettek volna.

     - Rendben, szia, Edward! – nézett rám Bella. Intettem én is, majd néztem, ahogy felülnek a motorra, Ő átfogja Jacob derekát és elszáguldanak az iskola parkolójából.

     Első dolgom volt, hogy haza érjek és közöljem a hallottakat, Carliseval.

A bejegyzést írta, Blair Light.